megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Szarvas Sári többször is próbálkozott lövéssel

Voltak Puskás-helyzetek, de U19-es női nemzeti csapatunk vereséget szenvedett a világbajnokságra gyakorló osztrákoktól.

Válogatott, Utánpótlás, Női futball

#U19noivalogatott #SzarvasSara #KovacsAida #NagyNikolett #HarmatSara

⏲ 2024-02-25

Felkészülési tornán vesz részt a portugáliai Algarvéban U19-es női válogatottunk, amely a lengyelek ellen elszenvedett 3–0-s vereség után az U20-as vébére készülő osztrákoktól is három góllal kapott ki, noha a mieink a mérkőzés legnagyobb részében partiban voltak Ausztria korosztályos legjobbjaival. Az első félidőben több puskásos helyzet is akadt: Szarvas Sára kétszer is veszélyeztetett, és Kovács Aida is a kapura fejelt. Az osztrákok az 57. percben szereztek vezetést, tíz perccel később pedig megduplázták előnyüket. Ekkorra a magyarok kissé elfogytak, a 80. percben megszületett hát a harmadik találat is. Meghívott akadémistáink közül – Szarvas Sárin és Kovács Aidán kívül – Harmat Sára és Nagy Nikolett is pályára lépett az Ausztria elleni mérkőzésen.

A portugáliai felkészülési torna az áprilisi, hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornára készíti fel a lányokat, ott Németországgal, Svédországgal és Romániával együtt az A liga 7. csoportjában szerepel majd nemzeti csapatunk. A magyarok február 27-én 14 órakor a házigazda portugálokkal találkoznak az edzőtáborban.

U19-es női válogatott, felkészülési torna, 2. mérkőzés

2024. 02. 24., Algarve, Portugália

Magyarország–Ausztria 0–3 (0–0)

Magyarország: Schvirján Dóra – László Henrietta (Harmat Sára, 79.), Németh Adél, Kovács Aida (Koszó Sydney, 46.), Pintér Tekla (Gyánó Lili, 63.) – Szarvas Sára (Murár Viktória, 63.), Kern Fanni, Vincze Borbála (Madarász Laura, 46.) – Petrovics Petra (Nagy Nikolett, 46.), Novák Luca (Benke Annamária, 80.), Molnár Adelina (Csejtei Emília, 63.)

(Fotó: mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2