Kalandos életutat tudhat maga mögött Macsicza Dávid. A pozsonyi születésű fiatalember életében a gyermekkortól kezdve minden a labdarúgás körül forog. A vele készült beszélgetés során sok mindent megtudtunk, például azt is, hogy egy Puskás-Suzuki-kupának milyen komoly toborzó hatása van.
 

Kérlek, mesélj a kezdetekről!

Pozsonyban születtem 1992-ben, és igen korán ismerkedni kezdtem a labdával. Tizenhárom évig játszottam az Inter Bratislava utánpótlás-csapataiban. Remek emlékeim vannak azokból az évekből, edzések, meccsek, tornák. Egészen 16 éves koromig tartott ez az állapot, amikor érezni kezdtem, hogy váltanom kell.

Így vezetett az utad a Puskás Akadémiára?

Az első „kapcsolat” a Puskás Akadémiával az első Puskás-Suzuki Kupa, amit édesapám a tv-ben nézett és nagy hatással volt rá. Később úgy alakult, hogy sikerült eljönnöm egy próbajátékra. Nem felejtem el, milyen volt először belépni ide. Arra gondoltam, hogy ez egy álom és mindent meg fogok tenni azért, hogy ide kerülhessek. Hála Istennek jól sikerült a próbajáték, így 2009-ben megnyílt előttem ez a lehetőség.

Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre?

A nagy koleszban laktunk, ami akkoriban nyílt meg. Hibácska András volt a szoba-és csapattársam, erre határozottan emlékszem. Az akkor itt töltött három évből a legszebb emlékem, amikor az Év Játékosa lettem. Az is egy érdekes életérzés volt, amikor nagyjából hat hónapos itt tartózkodás után egyszer csak bejött az öltözőbe az akkori edző, Szíjjártó István, és nem szólt semmit, csak odadobta hozzám a csapatkapitányi karszalagot. Szóhoz se jutottam, annyira meglepett, nagyon örültem a megtiszteltetésnek.

A második szezonban Horváth Péter lett az edzőm. Az is egy remek szezon volt, szerettem vele dolgozni, sokat tanultam tőle. Közben hatalmas öröm ért, ugyanis bekerültem az EB-elitkörös szlovák válogatottba. A harmadik szezonban már az NB II-es csapatban játszottam, és büszke vagyok arra, hogy én voltam az egyik legtöbb időt pályán töltő játékos abban az évben. Maradandó élmény, amikor az U19-es csapattal 2011-ben játszottunk a Real Madriddal, a Real Madrid akadémián, ahol én lettem a mérkőzés legjobbja.

Ha visszatekintesz, mely edzők gyakorolták Rád a legnagyobb hatást?

Nem szeretnék senkit kihagyni, mert tényleg remek szakemberek keze alatt fejlődhettem, de az első két név, aki eszembe jut, Elekes Józsi bácsi, és amerikai éveim alatt Alex Nichols.

Miért mentél a tengerentúlra?

2012-ben úgy alakult, hogy külföldön is kipróbálhatom magam. Mindig vonzott az amerikai közeg, szerettem volna ott tanulni, sportolni, egy kicsit magamba szívni az ottani kultúrát. Egy véletlen folytán erre lehetőségem is adódott, én pedig nem ugrottam el előle. Két évet tanultam Iowában, a Grandview University-n, majd jött újabb két év Virginiában, ezután a Missouri-beli Central Methodist-ba kerültem, ott öt évet töltöttem el. Tanultam és futballoztam, rengeteg embert megismertem, azok is fantasztikus évek voltak. Kilenc évet töltöttem ott, négyet játékosként, ötöt pedig már edzőként. Nagy mérföldkő volt a váltás, hiszen teljesen másként éltem meg a kispadot, amikor már emberekkel kellett foglalkoznom, nekik kellett segítenem szakmai vezetőként.

Gondolom, ugyanilyen nagy váltás volt, amikor 2021-ben hazatértél.

Egy hónapra rá, hogy hazatértem, érkezett a megkeresés a Puskástól, hogy várnak vissza, az első csapathoz, videoelemzői pozícióba. Ez éppen egy igen éles időszakban, az Inter Turku elleni konferencialiga mérkőzések idején volt. Nem ijedek meg az ilyen helyzetektől, a profi futballban gyakran kerül az ember olyan szituációba, hogy gyorsan és jól kell teljesíteni egy téttel bíró pillanatban. Amikor visszakerültem az akadémiára, rengeteg volt az ismerős arc, kicsit mintha hazatértem volna. Egyébként mindig bíztam benne, hogy egyszer majd ismét a Puskásnál köthetek ki.

És mit tanított meg Neked a Puskás Akadémia?

Nagyon sok mindent. A rengeteg, szisztematikus edzésnek köszönhetően napról-napra éreztem magamon, hogy egyre jobb vagyok. Közben sikerült megtanulnom magyarul, ezt is nagyrészt az itteni közegnek köszönhetem. Sok jó embert ismertem meg itt, igaz barátokat szereztem. Kezdetben nem volt könnyű, mert magántanuló voltam, csak hétfőn voltam suliban, a rengeteg utazás sokszor kimerített, de ha úgy vesszük, ezek a viszontagságok is csak alakítottak, formáltak engem azzá, ami most vagyok. Mindig nagyon hálás voltam a klubnak mindazért, amit itt kaptam, ezért a pályán és azon kívül is mindig arra törekedtem, hogy valamit vissza tudjak adni a sok kapott jóból.

Hogyan érzed magad a mostani pozíciódban?

Nagyon szeretem a mostani munkámat, azt, hogy a stáb számít a meglátásaimra, hogy segíthetek a játékosoknak, edzőknek. Elemezni, analizálni a mérkőzéseket, edzéseket, eldönteni, hogy mi volt jó, vagy min kellene változtatni, ezek roppant izgalmas feladatok. Külön élvezem felmérni a következő ellenfelet, információkat gyűjteni, elemezni őket, keresni a gyenge pontjaikat, vagy éppen az erősségeiket. A munkám középpontjában természetesen a mérkőzés áll. Ott látszik meg, hogy hogyan dolgoztunk, ott mutatkozik meg az eredmény. Ez az, ami motivál engem. Logisztikai szempontból van némi kihívás, mert a menyasszonyommal Pozsonyban lakunk, és van, amikor naponta kell ingázni.

Mi lesz a jövőben?

Nagyon nehéz kérdés, minden napnak elég a maga baja, most például teljes egészében a következő meccsre koncentrálok. Persze mindenkinek vannak céljai. Mindenképpen meg akarok maradni ennél a szeretett sportnál és segíteni a felnövekvő generációkat abban, hogy szeressék a Puskást és hogy minél jobb emberek legyenek.