Tavaly ősz óta edzel a Puskás Akadémia első csapatával. Gondoltad volna, hogy ez tizenhat évesen megtörténik?

– Igazság szerint a tavalyi év elején egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik, úgyhogy hatalmas öröm volt, amikor először közölték velem, hogy a héten a nagycsapattal fogok tréningezni. Nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen remek játékosokkal edzhet együtt, így az elején egy kicsit izgultam. Szerencsére megálltam a helyem az edzéseken, és a többiek is befogadók voltak, és az első pillanattól fogva rengeteget segítettek nekem és a többi velem együtt felkerült fiatalnak, remek közegbe kerültünk. Mind a három belső védő nagyon sokat segít nekem, és ellátnak tanáccsal, de közülük is kiemelném a csapatkapitányunkat, Szolnoki Rolandot, aki sokszor felhívta a figyelmemet arra, hogy mire kell odafigyelnem, és kint is maradt velem gyakorolni edzés után.

Akkor bizonyára örültél, hogy a Paks ellen ilyen szép fejesgólt szerzett…

– Igen, a tévében néztem a meccset, és a családnak is boldogan újságoltam, hogy Szoszó betalált.

Aztán eljött az NB I-es debütálás is, mégpedig tavaly december nyolcadikán, a Kecskemét elleni hazai meccsen. Idézzük fel, mit történt akkor!

– Másodszor ültem a felnőttcsapat kispadján – először a Fradi ellen, szintén itthon neveztek a meccskeretbe. Már komoly pozitív visszajelzés volt, úgy éreztem, hogy az egyik célom valóra vált, hiszen tisztában voltam vele, hogy még nem vagyok kész NB I-es játékos. Aztán a Kecskemét elleni meccs végén a mester el is küldött bemelegíteni… Ha jól emlékszem, a 88. percben kaptunk egy büntetőt, amelyet Nagy Joe értékesített – akkor éreztem, hogy most jött el az esély arra, hogy beálljak. Így is történt, egyből szóltak, hogy menjünk átöltözni, és onnantól Markgráf Ákival azért szurkoltunk, hogy menjen ki a labda, és be tudjunk állni. Végül ez meg is történt, s nyilván sok mindent nem tudtam megmutatni pár perc alatt, de arra elég volt, hogy átéljem a bemutatkozás örömét. Hornyák Zsolt a középpályára küldött be, és elsősorban védekező feladatokkal bízott meg, igyekeztem bizonyítani, és küzdeni.

Nemrégiben töltötted be a tizenhetet, még jócskán utánpótláskorú játékos vagy, így rád ebben a szezonban még a korosztályos csapattal is vár egy megméretés: a Puskás–Suzuki-kupa. Várod már?

– Nagyon. Az akadémisták életében ez óriási dolog, talán az egyik legnagyobb, hiszen a korosztályunkban kevés magyar játékosnak adatik meg, hogy olyan csapatok ellen játszhasson, mint azok az együttesek, amelyekkel mi fogunk megmérkőzni. A válogatottal az angliai U17-es Európa-bajnoki selejtező nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, így személy szerint kétszeresen motivált vagyok. A Real Madrid, a Rangers és a Genk személyében neves és kemény ellenfeleket kaptunk, de úgy vélem, van esélyünk, hiszen nekünk is jó csapatunk van, és úgy állunk hozzá, hogy bármelyik riválisunkat képesek vagyunk megverni, még akkor is, ha papíron ők a favoritok.

Visszatérve az NB I-es csapathoz: legutóbb a Kecskemét ellen kerültél be a meccskeretbe, akkor indult egy jelenleg három győztes találkozóból álló sikerszéria, amely során tizenegy gólt szereztünk. Nagyon elkaptuk a fonalat?

– Úgy vélem, igen. A Kecskeméttel szemben aratott 2–1-es győzelem inkább a szív diadala volt, ott nagyon megküzdött a csapat, a Kövesd és Paks ellen viszont tényleg megmutattuk, milyen jók is vagyunk valójában. Az, hogy ilyen nagy arányú győzelmeket tudtunk aratni, magáért beszél, ráadásul jól is futballoztunk, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok a következő mérkőzésekkel kapcsolatban. A védő szemével külön öröm, hogy a legutóbbi két összecsapáson gólt sem kaptunk.

A Zete ellen folytathatjuk a szériát, de azért az ellenfelet ismerve nem ígérkezik kellemes kirándulásnak a zalai túra…

– Bár mi állunk előrébb a tabellán, ZTE olyan csapat, amelyet nem szabad alábecsülni, bennük van a meglepetés, vannak olyan játékosaik, különösen a csatársorban, akik bármikor tudnak váratlant húzni. Végig nagyon kell összpontosítani, és akkor nyerhetünk – remélem, ugyanolyan jó játékkal, mint az előző három meccsen.

A Magyar Kupa elődöntői után az is kiderült, hogy a jelenlegi negyedik helyünk elég lenne a nemzetközi kupainduláshoz. De meglehet-e a harmadik pozíció?

– A csapatban mindenki úgy gondolkozik, hogy a dobogó a cél, hiszen nagy dolog lenne, ha ősszel a nemzetközi porondon szerepelhetnénk, de egy bajnoki érem mégiscsak szépen csillogna…