Mai epizódunknak két mottója is lehetne. Az egyik így hangzik: "A Puskáson nincsenek elvesztegetett évek." A másik eképpen: "Mérd be a célpontot, de a mögötte lévő hegyeket próbáld meg eltalálni!" Iski Gábor a 92-esek klubját erősíti. Karrierje ígéretesen indult, azonnal gyökeret eresztett a kétezres évek második felében formálódó Puskás Akadémián. Az élet úgy hozta, hogy ma már megbecsült vállalkozóként dolgozik egykori nevelőintézményétől földrajzilag ugyan távol, de lélekben igen közel. 

Te voltál az első messziről jött ember itt az akadémián, hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

Az ország északkeleti csücskében, Záhonyban születtem, ott telt a gyermekkorom. Vidéki gyerekként kezdettől fogva rengeteget mozogtam, mindig jól ment a sport, bármiről is legyen szó. Először atletizáltam, de édesapámtól, aki szintén labdarúgó volt, megörököltem a futball iránti szeretetet. 2007 tájékán történt, az akkori általános iskolai testnevelő tanárom félrehívott. Elmondta, hogy megnyílt egy labdarúgó akadémia Felcsúton, ahol várják a tehetséges gyerekeket és biztatott, tegyek én is egy próbát, mert szerinte volna ott keresnivalóm. Hazamentem, elmondtam a dolgot a szüleimnek és megfogadtuk a tanár úr tanácsát; jelentkeztünk, hogy szeretnénk részt venni egy próbajátékon. Hamarosan jött is a válasz, hogy egy kiválasztónap keretén belül szeretettel várnak az akadémián egy próbajátékra. Leutaztunk édesapámmal, máig is emlékszem az akkori állapotokra. Volt egy centerpálya, egy edzőpálya, meg egy műfüves pálya, talán ennyi volt az egész akadémiai komplexum, de azért már érződött, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Három, vagy négy napot töltöttem ott, edzéseken vettem részt, majd egy próbajátékon, ahol sikeresen megfeleltem. A családunk ezután egy nehéz döntés elé került, hiszen nem a szomszéd városról volt szó, csaknem 400 kilométerre volt az akadémia az otthonomtól, de belevágtunk, 15 évesen a „Puskásra” kerültem.

Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

Az elején olyan srácokkal kerülte össze, akik később mind a barátaim lettek. Nyilas Elek, Czuczi Marci, Orbán Gáspár, Sándor Laci, még nagyon hosszan sorolhatnám. Mintha tegnap váltunk volna el, de Sándor Lacival kifejezetten élő a kapcsolat, vele egy ideig egy albérletben laktunk, együtt jártunk az akkori Budapesti Gazdasági Egyetemre. Én voltam az akadémián az a srác, aki a legmesszebbről érkezett. Ment is a zrika a többiek részéről, hiszen sok volt ott a fővárosi, vagy környékbeli gyerek, de soha nem bántottak, ezek csak amolyan baráti csipkelődések voltak.

Mesélj kicsit azokról az évekről, milyen emlékek bukkannak fel Benned?

Mivel korábban atletizáltam, megvolt a gyorsaságom, így elsősorban jobbszélsőként vettek számításba. A második Puskás–Suzuki-kupán már én is részt vehettem, ami egy szenzációs élmény volt mindannyiunk számára. Neves nyugati klubok ellen játszhattunk, s végül az ötödik helyért meccseltünk a Panathinaikosszal. A tv is közvetítette a találkozót, én pedig kezdő voltam, természetesen hatalmas drukk volt bennem, de nagyon jó élmény volt ilyen fiatalon részese lenni ennek az egésznek. Egy másik meghatározó élmény, talán első éves voltam az akadémián, Csehországba készültünk egy tornára, és pár nappal előtte derült ki, hogy lejárt az útlevelem. Vincze Pilu bácsi kurtán közölte, hogy akkor kész, nem tarthatok a csapattal. Derült égből villámcsapásként ért a hír, hiszen egészen addig természetesen a szüleim intézték a dolgaimat. Ezen a ponton szembesültem azzal, hogy most már magam felelek a saját dolgaimért, ez már a nagybetűs élet első állomása. Ugyanígy komoly mérföldkő volt, amikor Frankfurtba repültünk és a Mainz korosztályos csapata ellen léptünk pályára, de a horvátországi edzőtáborok, illetve a Real Madrid akadémiáján tett látogatások is mind felejthetetlen momentumok azokból az évekből. Egyébként ott, a La Fábrica-nál történt vizit során láttam életemben először élőben BL-meccset, egy Real Madrid-Olympic Lyon találkozót. Nagyon meghatározó korszaka volt ez az életemnek. Még ha ma már nem is labdarúgóként keresem a kenyerem, az akadémiának köszönhetem, hogy ma milyen ember vagyok. Nagyon belém égett az a jelmondat, hogy nem csak sportolókat, embereket is nevel az akadémia. Nagyon sokat adott nekem ez az intézmény.

Kitől tanultál a legtöbbet az akadémián?

Vincze Pilu bácsi és Horváth Peti bácsi volt az, aki a legtöbbet nyújtotta nekem szakmailag és emberileg egyaránt, de Mácsodi Feri bácsira is nagyon jó szívvel emlékszem vissza, ő értette meg velünk azt, mennyire fontos a tanulás és hogy gondolnunk kell arra is, mi lesz velünk az aktív évek után. Ez is szerepet játszott abban, hogy a labdarúgás mellett több képesítést is szereztem. Több nevet is említhetnék, remek szakmai gárda jött össze a Puskáson.

Mennyire élő a kapcsolatod az egykori nevelőintézményeddel?

Messzire szakadtunk a régi társaktól, de szeretettel emlékszem vissza mindenkire. A mai napig, ha összefutunk a Puskás–Suzuki-kupán, vagy bárhol az országban, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára, egyből jönnek a régi sztorik, közös emlékek. Két éve sikerült végre ismét eljutnom a Puskás-Suzuki-kupára, de sajnos eddig nem tudtam részt venni azt Öregdiák-eseményeken, amit egyébként egy kiváló kezdeményezésnek tartok. A digitális kapcsolat viszont teljesen élő, mindig elolvasom az ezzel kapcsolatos híreket. Az akadémia honlapját is gyakran böngészem, úgyhogy teljes mértékben képben vagyok azzal, hogy mi történik az egykori nevelőintézményemben. Látom, hogy honnan indult és hová fejlődött a komplexum, fantasztikus, egyedülálló projektté nőtte ki magát a Puskás.

Miért hagytad abba a futballt?

2013-ban a Videoton második csapatában játszottam, amikor augusztusban elszakadt a keresztszalagom, így hét hónapos rehabilitációra kényszerültem. Sajnos a műtét nem sikerült a legjobban, a térdem nem is jött teljesen rendbe, így abba kellett hagynom a profi futballt.

Nem estél kétségbe, hiszen egyből sikerült váltanod és gyorsan megtaláltad a számításaidat.

Így igaz, a gazdasági élet mindig is érdekelt, ezért arrafelé vettem az irányt. Beiratkoztam a BGE-re, nemzetközi gazdálkodás szakra, 2017-ben államvizsgáztam. Az egyetem alatt, a szakmai gyakorlatom idején már elhelyezkedtem unokabátyám építőipari cégében. Közben megismerkedtem a feleségemmel, majd 2020-ban Füzesabonyba költöztünk, és saját vállalkozásba kezdtünk. Jelenleg egy kávézó-fagylaltozót üzemeltetünk, ahol saját készítésű, főzött fagylaltokkal is várjuk a vendégeket. Ez már a negyedik szezonunk, mostanra értünk el egy olyan szintet, ahol már önjáróak vagyunk. Két másik családi cégbe is bedolgozom, és vannak további terveink is. Messzire kerültem a futballtól, de hiába lett vége ennek a fejezetnek, nagyon fontos értékeket nevelt belém az akadémia. Tudod, mindig az volt az álmom, hogy labdarúgó legyek, de azt is ott tartottam a talonban, hogy legyen egy B-terv, ha esetleg ez nem sikerült sikerül, hiszen tisztában voltam azzal is, hogy nem lehet mindenkiből sztárfocista.

Ez akár egy iránymutatásnak is tekinthető a mai fiatal labdarúgók számára?

Akár annak is, több lábon kell állni, arra is gondolni kell arra, mi lesz az aktív futball után. Folyamatosan képezni kell magunkat, hogy szellemileg is fejlődjünk. Azért mondom ki ezt ilyen határozottan, mert én vagyok a legjobb példa arra, hogy az életben nem feltétlenül úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt tizen-egynéhány évesen eltervezted. Sport és tanulás együtt, amennyit csak elbír a tested és a fejed, szerintem ez a siker kulcsa.