megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Vereség a bronzcsata nyitányán

Vereség a bronzcsata nyitányán

Nem tudta legyőzni NB I-es női csapatunk a „mumus” MTK-t a rájátszás első fordulójában, ugyanakkor Brekovszki megszerezte első élvonalbeli gólját.

Idén is a kék-fehérekkel küzdhet meg a bronzéremért női felnőttcsapatunk az élvonalbeli bajnokság rájátszásában. A harmadik helyért vívott párharc első mérkőzésén idegenben 2–1-es MTK-siker született. Csapatunk kétgólos hátrányban tudott szépíteni – a 15 éves Brekovszki Julianna mindössze ötödik NB I-es meccsén, egyetlen perccel azután, hogy csereként beállt, tizenegyesből talált be, s ezzel élete első NB I-es gólját szerezte.

Simple Női Liga (NB I) – a 3. helyért, 1. forduló

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 2–1 (2–0)

G.: Csuhai (8.), Siklér (45.), ill. Brekovszki (67. – 11-esből)

Sárga lap: Tamók (15.), Harmat (60.), Bokor (68.)

Összeállítás: Dannback – Palakovics, Bokor, Harmat (Kovács, 88.), Szemán-Tóth, Tamók (Szurovceva, 66.), Szarvas, Sinka, Nagy L. (Brekovszki, 66.), Mayer, Tuza (Pécsi, 66.)

Halászi Kinga vezetőedző értékelése

„Az elején kicsit zavartan játszottunk, nem találtuk a mérkőzés ritmusát. Az első kapott gól után már jobban futballoztunk, megvoltak a lehetőségeink is az egyenlítésre, ám egy kontra után ismét betalált az ellenfél az első félidő legvégén. A második félidőben próbáltuk rendezni a sorainkat, igyekeztünk még többet veszélyeztetni a kaput. Több helyzetünk volt, kapufáig jutottunk, sikerült beszorítanunk az MTK-t a kapujához. Ám a fölényünk csak egy gólban mutatkozott meg – Julcsi góljának nem mellesleg nagyon örültem. A célunk nem változott: szeretnénk a harmadik helyen zárni. Már csak két lehetőségünk maradt. Megyünk tovább, ott lebeg a cél a szemünk előtt.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2