
A játékosok egyéni nagyszerűségéért
A Puskás–Suzuki-kupa forgatagában az egyéni képzést fókuszba helyező „workshopnak” is otthont adott a Puskás Akadémia.
Utánpótlás
#egyenikepzes #szakmaiprogram #liverpool #juventus #horvathpeter #garyireland #albertolampo⏲ 2024-05-21
Wiel Coerver korábbi asszisztens edzője, a Liverpool akadémiájának egykori szakembere, Gary Ireland egyéni képző, valamint Alberto Lampo, a Juventus FC egyéni képzője tartott szakmai képzést a Puskás Akadémián. Még mielőtt korosztályos csapataink számára megkezdődtek volna a gyakorlati foglalkozások, a nemzetközileg elismert szaktekintélyek szakmai eszmecserére invitálták edzőinket – a kötetlen beszélgetés során az egyéni képzés alapvetéseit tisztázták a szakemberek.
„Az akadémiai képzésben kiemelt hangsúlyt kap a játékosok egyéni fejlesztése, éppen ezért azokat a futballszakembereket hívtam meg, akik a segítségünkre lehetnek ebben a munkában – fogalmazott Horváth Péter, a Puskás Akadémia szakmai vezetője. – Garyval korábban együtt játszottam, s rengeteget tanultam tőle. Azóta is kapcsolatban vagyunk, s amikor felmerült az egyéni képzést a középpontba helyező szakmai program gondolata, az ő neve azonnal az eszembe jutott, hiszen korábban Wiel Coerver mellett dolgozott, vagyis valami olyat tanult, amit mi is tudunk hasznosítani a képzésünkben. Alberto hasonló filozófiát vall, olyat, amely beleillik abba az elképzelésbe, amelyet a játékosok egyéni fejlesztéséről megalkottunk. Mindkét szakember széles ismerettel rendelkezik, elhivatottak, élvezik, amit csinálnak. Úgy gondoltam, a tudásukból mi is profitálhatunk. Az, hogy eljöttek hozzánk, hogy átadják a tudásukat, egy lehetőség számunkra.”
„Kissrácként hallottam Puskás nevét, az édesapám a Real Madrid rajongója volt, az évszázad mérkőzése, a legendás 6:3 pedig örökre beleivódott az emlékezetembe – mondta el Gary. – Akkoriban az angolok számítottak a legjobbnak a világon, de a maguk játékstílusával feltűntek a magyarok. Úgy vélem, az Aranycsapat sikere is mutatja, hogy milyen fontos a játékosok egyéni nagyszerűsége. Napjainkban játékrendszerekben gondolkodunk, s a legtöbbször az edző döntése számít, nem sok szabadságuk marad a játékosoknak. Ám a futballnak szórakoztatónak kell lennie, s a magyar futball éppen ezt tudja. Amikor Magyarország a színre lépett, csodálatos futballt láthattunk, olyan innovatív stílust, amely megváltoztatta a világnak a futballról vallott elképzelését. A magyarok nem másoltak másokat, hanem amit csináltak, az egészen egyedi volt. Úgy gondolom, nem lehetetlen, hogy a magyarok újból ilyen hatást tegyenek a világ labdarúgására. A felcsúti akadémia annak az egykori labdarúgónak a nevét viseli, akit szerte a világban ismernek. Puskás kimagasló egyéni képességekkel rendelkezett. Nagy felelősség és nagy lehetőség a róla elnevezett akadémián futballozni.”
„Napjainkban, amikor a futballban a csapatjáték kerül a fókuszba, a játékosok egyéni képzettsége kevéssé hangsúlyos – tette hozzá Alberto. – Holott azért formáljuk a játékost, hogy aztán a játék is formálódjon. A részletek rendkívül fontosak, mind technikai, mind taktikai szempontból, s a játékosok igénylik is ezeket az összetevőket. Az elsőnek tehát mindig az egyénnek kell lennie. Ha élvezhető játékot akarunk látni, ez a kulcs.”
