Tányéros Ádám 1991-ben született és ma is aktív labdarúgó. Egy rendkívül elkötelezett öregdiákot ismertünk meg a személyében, akinek mélyén a szívébe égett a Puskás-pecsét. Az interjú tanulsága: Soha ne feledd el, honnan indultál és becsüld azt, amit a nevelőegyesületed adott neked!

Mikortól datálható a labdarúgó-pályafutásod?

Édesapám annak idején aktívan futballozott egy kisebb csapatban Vác mellett, amatőr szinten. Bátyámmal és édesanyámmal rendszeresen jártunk ki a meccseire, és a mérkőzések előtt mindig volt alkalmunk egy kicsit focizgatni a pályán. Hat éves koromtól egyre rendszeresebbé vált ez a dolog, 7-8 évesen Vácott már egyesületi szinten futballoztam és egészen 17 éves koromig a VLSE kötelékében maradtam.

Onnan kerültél a Puskás Akadémiára?

Igen, 2008 januárjában.

Hogyan történt?

Varga Pista bácsi kereste meg a családunkat, hogy volna-e kedvem eljönni egy próbajátékra és természetesen igent mondtam. Lementünk anyáékkal és nagyon tetszett, amit láttunk. Persze én már a volt csapattársaimtól, Czuczi Matyitól, Horváth Martintól, Surányi Gabitól és Fekete Gabitól már sokat hallottam a Puskásról így ez is közrejátszott a döntés meghozatalában. Több és magasabb szintű edzések, szakmai szempontból egyértelműen egy nagy előrelépésnek számított az életemben. Közben maradtam Vácott magántanuló és heti egyszeri bejárással abszolváltam a gimnáziumi tanulmányokat. A Puskásnál Disztl Peti bácsi lett a nevelőm, vele laktunk kint Alcsútdobozon tizenegynéhányan, egy nagy családi házban.

Akkor gondolom, nem volt hiány a vicces és a szakmai szempontból komoly pillanatokban sem.

Az egyszer biztos! Emlékszem, egyszer Real Madrid meccsnézés volt, és büntetőből vezetést szerzett a királyi gárda. Peti bácsi erre felkacagott, mondván, hogy nem érti, a Bernabeuban hogyan lehet tizenegyesből gólt kapni. Az ő jelenléte egyébként nagyon meghatározó volt, hiszen egy élő legendával lakhattunk együtt, nagyon felnéztünk rá. Ugyanígy a testvérével, Laci bácsival is remekül kijöttünk, ő is egy hatalmas egyéniség és nagyon jó szakember. Vincze Pilu bácsival kifejezetten baráti volt a viszony, sokat mesélt a korábbi, Leccében és a Honvédnál töltött éveiről. Mindig nagyon jó érzés tölt el, amikor megpillantom őket. Az is előfordult, hogy a bajnok Videotonnal együtt edzhettünk, akkor még Mezey Gyuri bácsi tartotta a tréningeket, és azért annak mindig volt egy súlya, rendkívül sokat jelentett nekem.

Ha visszatekintesz a Puskásnál töltött időszakra, mire vagy a legbüszkébb?

Két és fél évet voltam a Puskáson, volt szerencsém részt venni az első Puskás–Suzuki-kupán. Emlékszem, négy csapat volt, a döntő még a régi fehérvári sóstói stadionban volt. A döntőbe jutásért megvertük a Honvédot, majd a fináléban a Reállal már nem bírtunk és 1–5 lett a vége. Ez nem szégyen, hiszen egy nagyon komoly csapat volt az a Real, ott volt a keretben Carvajal és Lucas Vasquez, a későbbi BL-győztes sztárok. Így utólag is nagyszerű érzés ránézni arra az összeállításra, hogy ekkora játékosokkal szerepelhettem egy pályán. Amikor az ember pályára lép egy Real Madrid ellen, bármelyik korosztályról is legyen szó, az mindig hatalmas megtiszteltetés.

Miben fejlődtél leginkább a Puskáson töltött idő alatt?

Rengeteg időt töltöttünk a gyakorlópályán, így technikailag a váci évekhez képest rengeteget fejlődtem. Az U19-es csapat kapitánya voltam az utolsó évben, ami nagyon sokat formált rajtam és ezt a későbbi csapatoknál is hasznát vettem. Budaörsön, de már Csákváron is én voltam az, aki a pályán képes irányítani, aki vezet és kommunikál a társakkal, és szerintem ezt a Puskás Akadémiáról hoztam magammal.

Emberileg a kollégiumban is sok mindent szívtam magamba. Az együttélés a társakkal számos dologra megtanított minket. A koleszos évek az alkalmazkodóképességemen nagyon sokat fejlesztettek, ez biztos.

Ennek később is hasznát vetted?

Természetesen. Az akadémiáról kikerülve Vácott kötöttem ki, egy NB II-es csapatnál, ahol nyilván nem voltak alapértelmezettek azok a lehetőségek, mint a Puskásnál, így aztán rengeteg dolgot egyedül kellett megoldanom. Ez egyébként egy hatalmas tanulság. A Puskás Akadémián a mindennapokban nem is érzékeltük pontosan, hogy milyen jó dolgunk van, hiszen kizárólag a focira összpontosíthattunk, minden másban segítettek bennünket. Akkoriban ezt talán nem is úgy becsültük meg, ahogyan kellett volna. Visszatekintve kijelenthetem, rendkívül sokat adott nekem a Puskás, ahogyan ad most is a fiatal futballistáknak, és ennek a támogatásnak a fontosságára az ember csak később ébred rá.

Te erre ráébredtél, ezért is vagy aktív tagja az öregdiák-közösségünknek?

Az öregdiák eseményeken mindig nagy örömmel veszek részt, amikor csak tehetem, eljövök a találkozókra. A labdarúgás sajnos olyan közeg, hogy tízből nem biztos, hogy tíz ember vissza fog térni az egykori nevelőintézményéhez. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy rengeteget kaptak a Puskástól, ezért nem is kérdés, hogy jó szívvel látogatok vissza és örömmel tölt el az a rengeteg fejlesztés, ami azóta megvalósult. Mindenkit másfelé vitt az élet, de az biztos, hogy amikor két egykori akadémista találkozik, másképpen beszélget, mintha két idegen futna össze az utcán. Az évek alatt jöttek már hozzám egykori akadémisták, akik tanácsot kértek tőlem a „hogyan továbbhoz”. Mindig örömmel segítek ezeknek a srácoknak. Lehet, hogy másnak is segítenék, aki ismeretlenül megkeres, de más szájízzel történik a diskurzus, ha tudom, hogy egy egykori puskásosról van szó.

Mit csinálsz most és milyen céljaid vannak?

Személyi edzőként tevékenykedem és a Budaörs NB III-as csapatának vagyok az aktív labdarúgója. A futball után szeretnék erőnléti edzőként tevékenykedni. Két éve végeztem el az MLSZ ezirányú tanfolyamát, ezzel a szakterülettel szeretnék foglalkozni a jövőben.