– Ez volt az első szezonod vezetőedzőként. Hogyan vágtál neki tavaly nyáron a megbízatásnak?

– Izgatott voltam, hiszen korábban csak asszisztens edzőként dolgoztam. Tudtam, hogy mostantól nagyobb felelősséget vállalok, hiszen nekem kell kialakítanom a csapat játékát. De az első perctől kezdve élvezem, amit csinálok. Eleinte persze még bele kellett rázódnom ebbe a szerepbe, de aztán belejöttem, és úgy érzem, egyre inkább fel tudom használni a tapasztalataimat.

– Egyből egy felnőtt csapat vezetését vehetted át, ami akkor is nagy kihívást jelenthetett, ha  nálunk az NB III-as szint még a képzési folyamat részének tekinthető.

– Sok 17-18 éves gyerek alkotta a keretet, tehát így is tekintettem a csapatra, amelynek még rengeteget kell fejlődnie, hiszen ezeknek a futballistáknak még nincs meg az a tapasztalata, mely ténylegesen szükséges ahhoz, hogy a felnőttek között helyt álljanak. Az elmúlt egy évben azonban sokat fejlődtek, azaz rendkívül hasznos szezonon vagyunk túl.

– Mekkora nehézséget jelent, hogy ennyire rövid idő alatt kell felkészíteni tinédzsereket a felnőtt futball kihívásaira?

– A hozzánk kerülő utánpótláskorú játékosok sokszor még ugyanazt az őszinte focit játszották a felnőttek ellen is, mint korábban tették, ezt pedig a rutinosabb ellenfelek könnyen kihasználták ellenük. Olykor a mi fiataljaink sem voltak elég agresszívak, máskor a labdabirtoklásra törekvés közben taktikai hibákat vétettek, főleg védekezésben. Ebben egyénileg és csapat szinten is sokat kellett fejlődniük.

– Magasföldi József a csapat első számú gólfelelőse, egyben a rutin megtestesítője is. Mi kell ahhoz, hogy valaki a helyébe lépjen, legalábbis több terhet vegyen le a válláról? Elsősorban a szerzett gólok számára gondolok.

– Az idősebb játékosok szerepe nagyon fontos, a fiataloknak ugyanis meg kell szokniuk, hogy itt már más a hierarchia, azaz nem csak azonos korúakkal játszanak együtt. Muszáj tehát kiharcolniuk a saját helyüket a csapatban. Az idősebbeknek pedig egyengetniük kell a fiatalabbak útját, és ha szükséges, be kell állítaniuk őket a sorba. Dodi fontos láncszeme a csapatnak, akit nem könnyű helyettesíteni, de úgy vélem, minden sorban elkél egy rutinosabb játékos a pályán, főként a tengelyben, ahol jobban tudnak irányítani. Erős a csoportunk, talán a legerősebb az NB III-ban, sok jó csapat van, ide már szükségeltetik a rutin. Ez persze nem baj, mert az ifjúsági játékosok is sok tapasztalatot szerezhetnek, azonban az is látszik, hogy egyelőre nem baj, ha van mellettük valaki, akire számíthatnak. Ahhoz azonban, hogy a helyét is átvegyék, még sok időre lesz szükség.

– Mennyire lehet motiválni azokat, akik lassabban érők, és még 20 éves kor fölött is az NB III-ban futballoznak?

– Az egyéni motivációját mindenkinek saját magának kell megtalálnia. Szerencsére nálunk nincs olyan játékos, aki túlságosan beragadt volna ebbe az osztályba. Igaz, akad olyan, aki már a harmadik szezonját tapossa, de nem kell ezt túldimenzionálni, egy-két plusz szezon önmagában még nem árt meg egyeseknek, ez még nem tragédia. Sok minden múlik a szerencsén is, például közbeszólhat egy sérülés, de az is elképzelhető, hogy valaki máshol jobban ki tud bontakozni. Sokat beszélgetünk velük, mert mi is azt szeretnénk, hogy mindenki kihozza magából és a karrierjéből a maximumot.

– Hogyan értékeled a nyolcadik helyezést?

– Elfogadható. Voltak nehéz periódusaink, melyekből nehezen lábaltunk ki. Jobb szereplésre számítottam, főleg azért, mert a játékunk bíztatóan alakult, folyamatosan fejlődtünk. Ez örömmel töltött el, a végső helyezés már kevésbé. Ám a télen távozó öt kezdőjátékost nehezen pótoltuk, ugyanakkor az is volt a célunk, hogy ők magasabb osztályba lépjenek. Egy negyedik-ötödik helynek jobban örültem volna, ez így ugyanis csupán átlagos teljesítménynek tekinthető. De nekünk az elsődleges célunk az, hogy játékosokat neveljünk ki, ideális esetben az első csapat számára.

– Ők jelentik a mintát számotokra?

– Igen, egyértelműen az a feladat, hogy a tőlünk esetlegesen felkerülő játékos otthonosan érezze magát abban a szerkezetben, melyben a nagycsapat játszik. Jó kapcsolat van közöttünk Hornyák Zsolttal, folyamatosan egyeztetünk.

– A saját stáboddal hamar összerázódtatok?

– Igen, ezzel sem volt semmi probléma. Egy már kialakult stáb élére kerültem, de ismertem őket, hamar beilleszkedtem. Egy labdabirtokláson alapuló játékstílust szerettünk volna meghonosítani, agresszív védekezésre és kreatív, gyors, ám közben rugalmas támadójátékra támaszkodva. A legfontosabb eleme az volt, hogy a szabad embert hogyan tudjuk játékba hozni.

– Milyen célokkal vágsz neki a következő szezonnak?

– Hát, ez még kérdéses, hiszen egyelőre nem tudni, ki megy és ki marad. A keret kialakítása még előttünk áll. Én személy szerint nagyon jól érzem magam, úgyhogy alig várom a folytatást.