megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ott segít, ahol tud

Ott segít, ahol tud

Artem Favorov balhátvédként vette ki a részét a kecskeméti sikerből, és a Diósgyőr ellen is kizárólag a győzelem lebeg célként a szeme előtt.

Múlt héten háromgólos győzelmet ünnepelhettünk a sereghajtó otthonában. Hogyan idéznéd fel a KTE elleni bajnokit?

Nem számít, hogy valaki a tabella első vagy az utolsó helyén áll, mindenhol meg kell szenvedni a három pontért. Az elejétől mi irányítottuk a mérkőzést, de komolyabb lehetőséget sokáig nem sikerült kialakítani az ellenfél kapuja előtt. Próbálkoztunk becsülettel, és ennek köszönhetően meg is szereztük a vezetést, aztán jött a második gól is, és onnantól végig kézben tartottuk a találkozót, végül 3-0-s sikert könyvelhettünk el.

Balhátvédként is megálltad a helyed, sőt, fantasztikus gólpasszal vetted ki a részed a kecskeméti sikerből. Egyből érezted, hogy Lamin Colley fejére kell ívelned a labdát?

Nem, bevallom, első szándékból a lövést választottam volna, de utána inkább úgy döntöttem, húzok valami váratlant, ami végül bejött, hiszen Lamin nagyon szép gólt fejelt a beadásból. Nem először szerepeltem ebben a pozícióban, korábban egyszer a Zalaegerszeg ellen volt már példa arra, hogy balhátvédet játszottam. Akármilyen poszton kapok lehetőséget, számomra az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot. Örülök, hogy ez most ilyen jól sikerült.

Szombaton a DVTK-t fogadjuk a Pancho Arénában. Mit vársz az összecsapástól?

Természetesen nehéz meccsre számítok. A Diósgyőr ellen mindig kemény mérkőzéseket játszunk, így volt ez az előző szezonban is, amikor kétszer ikszeltünk a DVTK-val. A lehető legjobban fel kell készülnünk az ellenfelünkből, és remélem, hazai pályán sikerül újabb győzelmet kiharcolnunk. Ez a cél lebeg most mindenki szeme előtt a csapatnál.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2