megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Avatott” szakemberekkel bővült a kollégium közössége

A hagyományoknak megfelelően Mrs. és Mr. Puskást is megválasztották a koleszosok az idei „gólyaavatón”. FOTÓK.

⏲ 2024-12-11

Idén is teljes jogú taggá választották az újoncokat maguk közé a tűzkeresztségen korábban áteső társak. A program az U15-ös lányok, illetve az U14-es és U15-ös fiúk kis műsorával kezdődött.

Később közös éneklés következett, Baboss Botond és a többi nevelő alighanem számos csiszolatlan gyémántot fedezhetett fel.

Később díjazták a házi sakk, asztalitenisz és billiárd bajnokságok nyerteseit. És persze nem maradhatott el az idei Mrs és Mr Puskás verseny sem. Varga Zsombor alighanem fejben már a Genk elleni YL-visszavágóra készül, Bereczki Róza ellenben már a címvédők rutinjával lépett a kifutóra. Gratulálunk!:)

A fő attrakció ezután következett, Dr. Kiss Zoltán igazgató kollégistává fogadta a legifjabb generáció tagjait. A szokásokhoz híven egy szögletzászlóval avatta taggá az ifjú titánokat.

Kecskés Pêter igazgatóhelyettes, zenei felelős vezérletével jött a záró akkord, avagy a karácsonyi ünnepségre készülve énekpróbát tartottak a fiatalok, majd karaoke party zárta az estét. Jó buli volt! 

További képek:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2