Tökéletes rajt a Nemzetek Ligájában
Női A-válogatottunk kétgólos győzelmet aratott idegenben Fehéroroszország legjobbjai fölött.
⏲ 2025-02-22
Pénteken megkezdődtek a küzdelmek a női NL-ben, ahol Szarvas Alexandra tanítványai - Pongrácz Ágnessel és Palakovics Laurával a keretben Belarusz válogatottja ellen léptek pályára a szerbiai Loznicában.
(forrás: www.stadiumdb.com)
Az ellenfél részéről kezdőként léphetett pályára egy Puskás-légiós, Melana Szurovceva a támadóalakzat bal oldalán kapott helyet.

Jól kezdtük a meccset, sokat kezdeményeztünk és komoly mezőfölényre tettünk szert. A fordulás után fokoztuk a nyomást, aminek az 57. percben meg is lett az eredménye: Turányi Lilla a tizenhatos jobb sarkától helyezett a hosszú felsőbe, a fehérorosz kapus csak belepaskolni tudott a labdába. (0–1)
Húsz perc múlva megdupláztuk az előnyt, ezúttal Csányi Diána talált be a 16-oson belülről, a vendégek hálóőre ebbe is csak beleérni tudott. (0-2).

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány így értékelte a látottakat a lefújás után az mlsz.hu-nak: "Megtettük a kötelezőt, végig fókuszáltak voltunk, a játék képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Azonban sok pontatlanság is csúszott a játékunkba, amiben mindenképpen javulnunk kell. Védekezésben rendben voltunk. Annak kifejezetten örülök, hogy a beálló játékosok jól szálltak be a mérkőzésbe, ez is mutatja, hogy nagyon jó a csapategységünk. Nagyon nehéz összecsapás vár ránk kedden Finnország ellen, ahol ennél is több kell, a jó eredmény eléréséhez. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is helyt tudjunk állni."
Női Nemzetek Ligája
2025.02.21. Loznica, Lagator Stadion
Fehéroroszország–Magyarország 0–2 (0–0)
Gól: Turányi (57.), Csányi (77.)
Magyarország: Lauren Brzykcy - Nagy Virág, Turányi Lilla, Fördős Beatrix, Szabó Viktória - Papp Luca (Fenyvesi Evelin, 83.), Csiszár Henrietta (Nagy Fanni, 90.) - Zeller Dóra, Pusztai Sára (Németh Diána, 65.), Csiki Anna (Nagy Viktória, 83.) - Pápai Emőke (Csányi Diána, 65.)
(borítókép és belső fotók: www.mlsz.hu)


NAPTÁR
VS
Kisvárda