megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Fordítás a végén: három pontot ért a türelemjáték!

Az utolsó öt percben érett be a gyümölcs, Radics és Kun góljaival vertük a Kerületet.

Nagy csatára volt kilátás az NB III 22. fordulójában, hiszen az igencsak harapós III. Kerület ellen senki sem mehet biztosra ebben az idényben. Ennek megfelelően már a második percben veszélyes szituáció alakult ki a kapunk előtt, Cseszneki Richárd sarkazva igyekezett a hálóba juttatni egy szögletből érkező labdát, nem sok hiányzott. Három perccel később Radics Márton 17 méteres kapáslövése zúgott el a jobb kapufa mellett.

Kisvártatva ismét vendéghelyzetet jegyezhettünk, With Dániel lövése rezgette meg az oldalhálót, majd pár perc elteltével ismét Wirth érkezett az ötösnél, ahol összecsúszott Szűcs Szilárddal, tizenegyes! A büntetőt Vankó Imre értékesítette. (0–1) 

Nem estünk össze, váltogattuk az oldalakat, és folyamatosan kerestük rést az egyelőre szorosan záródó kék-fehér pajzson. A 20. percben Oleh Jablonszkij tornásztatta meg Hajagos Tamást, a 23. percben Szabari Roland egy Magasföldi Józseftől kapott labdát egy szép csel után ballal lőtt a kapu mellé, majd csapatkapitányunk is kis híján betalált, de 14 méteres lövése a felső léc fölött suhant el. 

A 28. és a 30. percben Lehoczki Bendegúz pillanatai következtek, kapusunk két hatalmas védést is bemutatott, egyet a földön, egyet a levegőben úszva. A második játékrészre nem maradt ennyi helyzet, az 54. percben Janyickij Kirillo lőtt hat méterről oldalhálót, a 81. minutumban pedig Szojma András közelről fejelt a kapus kezébe egy szabadrúgásból érkező beadást. 

Fogytán volt az időnk, de egyre jobban szorongattuk a vendégeket, ami végül a 87. percben érett góllá. Kisebb tüzijátékot rendeztünk a Kerület kapuja előtt, Hajagos háromszor is nagyot védett, de a labda végül Radicshoz keveredett, aki közelről a léc alá vágta a játékszert. (1–1)

Az ellenfél nem viselte jól az egyenlítést, aminek az lett a vége, hogy Erdei Gábor idejekorán indulhatott zuhanyozni. A történtek új energiát adtak a csapatnak, a hosszabbításban pedig sikerült megfordítani a meccset, a 91. percben ugyanis a csereként beállt Kun Olivér egy Radics által lekészített lövést hét méterről továbbított a kapuba. (2–1)

A győzelem azt jelenti, hogy nem szakadtunk le az élbolytól, a következő fordulóban pedig akár a negyedik helyig is előre ugorhatunk a tabellán.

Szép volt, fiúk!

NB III Észak-nyugati csoport 22. forduló

2025.03.30.

Puskás Akadémia FC II–III. Ker. TVE 2–1 (0–1)

Vezette: Linn Kevin

Gól: Radics (87.), Kun (90+), ill. Vankó (14. b.)

Sárga lap: Vitályos, Orbán, ill. Bekker, Buda, Hegyi

Kiállítva: Erdei (88.)

Puskás Akadémia FC II: Lehoczki, Szojma, Szűcs, Orján, Magasföldi, Jablonszkij, Vékony, Janyickij, Szabari, Vitályos, Radics

Csere: Antal, Kun, Halászi-Harsányi, Bontás

III. Ker. TVE: Hajagos, Polónyi, Fodor, Cseszneki, Erdei, Pálvölgyi, Vankó, Wirth, Buda, Hosszú, Bekker

Csere: Zsembery, Hegyi, Kleisz, Szabó M.

Vanczák Vilmos vezetőedző értékelése: „Végig hittek a győzelemben a srácok, nem rugdostuk előre fejetlenül a labdákat, egész meccsen azt éreztem, hogy ennek előbb vagy utóbb meglesz azt eredménye. A csapat hatalmas energiákat fektetett bele a meccsbe, sok helyzetet dolgoztunk ki, amit sokáig nem sikerült gólra váltani. A Kerület jól, stabilan tartotta magát, de ezt a szervezett védekezést a végén azért sikerült megbontanunk a mélységi futásokból, ennek köszönhető a fordítás is. Külön örülök, hogy hazai pályán sikerült abszolválni ezt a mérkőzést, ez mindenképpen erőt ad nekünk a jövőre nézve.”

KÉPGALÉRIA ITT:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2