Óriási harc várható a 17. Puskás–Suzuki-kupán
18 évvel ezelőtt (Puskás Ferenc születésének évfordulóján) alakult meg akadémiánk, de nem csupán emiatt ígérkezik ünnepi hangulatúnak az idei torna - derült ki a keddi sajtótájékoztatón.
⏲ 2025-04-01
Real Madrid, Juventus, Panathinaikosz, Genk, Sporting, Slavia Praha (a torna újonca), Budapest Honvéd és Puskás Akadémia. Idén is rangos mezőny várja majd a szurkolókat május 1. és 5. között akadémiánkon, a 17. Puskás–Suzuki-kupán. Ebben az évben a 2008-as születésű játékosok mérik össze majd tudásukat, akik tehát abban az évben látták meg a napvilágot, amikor először rendeztük meg intézményünk fő eseményét. A Real Madriddal az első PSK-t megnyerő Dani Carvajal, a királyiak klasszisa azóta a felnőtt BL-serleget is hatszor emelhette magasba, ebből is látszik tehát, hogy a Puskás Ferenc előtt tisztelgő, egykori csapatait és más nemzetközi elitklubok U17-es gárdáit összehívó torna mekkora lehetőséget nyújt a fiatal tehetségek számára, hogy megcsillogtassák tudásukat és ihletet merítsenek a későbbi karrierjükhöz.
Mészáros Lőrinc, az akadémiánkat működtető A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke a keddi sajtótájékoztatón mondott köszöntőjében kiemelte: a Puskás név egybeforrt a nemzeti identitásunkkal, így minden egyes nap azért kell dolgoznunk, hogy megfeleljünk névadónk örökségének. Az elnök reményét fejezte ki, hogy bár nehéz lesz megszorítani az olyan csapatokat, mint például a tornát eddig hatszor megnyerő Real Madrid, a Puskás U17-es játékosai is a végső győzelem esélyével szállnak harcba.
Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese arra hegyezte ki beszédét, mekkora lehetőséget nyújthat egy ilyen torna a tehetséges fiatal labdarúgók számára, hogy tapasztalatot és inspirációt merítsenek a későbbi profi karrierjükhöz.
A házigazda Puskás Akadémia korosztályos csapatán kívül állandó résztvevőként idén is pályára lépnek annak a két klubnak a tehetségei, amelyeket Puskás Ferenc játékosként szolgált: a Budapest Honvéd és az eddigi rekorder, a hatszoros tornagyőztes Real Madrid U17-es fiataljai. Továbbá ismét harcba szállnak a kupáért a görög Panathinaikosz (amelynek felnőtt csapatát Puskás edzőként az 1971-es BEK-döntőbe juttatta), a szintén rendszeres résztvevőnek számító portugál Sporting CP, valamint a belga KRC Genk korosztályos labdarúgói. Másodszor üdvözölhetjük a tornán az olasz rekordbajnok Juventust, a cseh Slavia Praha fiataljai pedig először mérettetik meg magukat az eseményen - tudtuk meg klub- és akadémiaigazgatónktól, Tóth Balázstól, aki kihirdette az idei torna csoportbeosztásait és pontos programját.
Csoportbeosztások:
A program:
Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete már a PSK megálmodásakor jelen volt akadémiánk munkatársaként. Köszöntőjében kiemelte, mennyire büszkék lehetünk rá, hogy meddig jutott utánpótlásnevelő egyesületünk, elég megemlíteni, hogy az utóbbi évek leghangosabb magyar válogatott sikerében, a 4–0-s angliai magyar győzelmet hozó mérkőzésen mekkora szerep jutott korábbi neveltjeinknek, a négy magyar gólból hármat összehozó Sallai Roland-Nagy Zsolt párosnak. A nagykövet reményét fejezte ki, hogy az idei torna is jó hangulatot, kiváló mérkőzéseket hoz majd, mely során újabb tehetségek bontakozhatnak ki és indulhatnak el a világhírnév felé.
A sajtótájékoztató végén Mészáros Lőrinc és Krisztián Róbert külön köszöntötte az új szponzor, a ZÁÉV vezérigazgatóját, Deák Gábort, akadémiánk két mezével ajándékozva meg őt.
Az idei bronzcsatát és a finálét – ahogy 2014-es átadása óta mindig – a Pancho Arénában rendezik. A két összecsapást a nemzeti sportcsatorna, az M4 Sport élőben közvetíti. A csoportmérkőzéseket és a többi helyosztót pedig a Puskás Akadémia Youtube-csatornáján, online közvetítésen keresztül követhetik figyelemmel az érdeklődők. A torna eseményeiről intézményünk honlapján (www.puskasakademia.hu) folyamatosan beszámolunk, az aloldalt a PSK-logó jelzi.
A mérkőzések látogatása ingyenes, mindenkit szeretettel várunk a 17. Puskás–Suzuki-kupán!
Összeállítás a sajtótájékoztatóról:
