
NB III: Hadd kísértsen a múlt!
Vasárnap délelőtt a feljutással folyamatosan kacérkodó, de az utóbbi időben ellenünk rendre botló Veszprém lesz második csapatunk vendége.
⏲ 2025-04-11
Hárommeccses győzelmi szériát követően ismét egy kemény ellenfél következik, az NB III Észak-nyugati csoportjának harmadik helyén álló VSC 2015 Veszprém látogat hozzánk a hétvégén. A vendégek három fordulóval ezelőtt győztek utoljára, akkor az idén nem túl acélos teljesítményt nyújtó Haladást múlták felül hazai pályán 1–0-ra, idegenben 2–1-re kaptak ki az ETO-tól, majd otthon ikszeltek a második helyen álló Mosonmagyaróvárral.
(forrás: www.veszpremfoci.hu)
Szép emlékeket őrizhetnek Dodiék a Veszprém elleni csatákról. Tavaly szeptemberben hátrányból fordítva, csapatkapitányunk duplájával és Janyickij Kirillo találatával 3–2-re sikerült győzni a Veszprém otthonában, de nyugodt szívvel pillanthatunk még távolabbra is.
Az előző szezonban hazai pályán 3–1-re, idegenben 5–0-ra gyűrtük le a Veszprémet, így egészséges önbizalommal vághatunk neki a vasárnap délelőtti kilencven percnek.
Vanczák Vilmos vezetőedző: "A Veszprém elleni találkozók mindig eseménydúsak. Örülünk ennek a sorozatnak és szeretnénk ezt tovább vinni. A csapat az előző fordulókban megmutatta, hogy képes az utolsó percig harcolni és megfordítani az eredményt, ez pedig egy nagy fegyvertény. A Veszprém mindig olyan célokkal vág neki a bajnokságnak, hogy szeretne felkerülni a felsőbb osztályba, így a mostani mérkőzés is egy nagyon nagy kihívás lesz a játékosoknak. A Veszprém egy támadó szellemű csapat, tele van jó labdarúgókkal. Ezen a találkozón a labdabirtoklásra, az átmenetekre kiemelten kell majd figyelnünk, emellett rendkívül sok, labda nélküli mozgás kell majd a középpályán. Ha ezt meg tudjuk oldani, akkor folytatódhat a szép sorozat.”
Folytassa, mester, folytassátok, fiúk! Hajrá, Puskás!
NB III Észak-nyugati csoport 24. forduló
2025.04.13. 11:00
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém
