megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Újabb sor tégla került a vár falába

Újabb sor tégla került a vár falába

Kiss Mártonnal, az U17-esekkel bajnoki bronzérmet szerző edzővel elevenítettük fel a mögöttünk hagyott esztendő tapasztalatait. 

Utánpótlás

#U17 #KissMarton

⏲ 2025-06-22

– Igen izgalmasan alakult a bajnoki hajrá, hiszen az utolsó mérkőzésen aratott győzelemmel sikerült fellépnetek a dobogóra. Bár utánpótlás futballról beszélünk, örömmel tölthetett el titeket, hogy megszereztétek a harmadik helyet. Nagy kő esett le a szívetekről?

– Nem támasztottunk konkrét elvárásokat a bajnoki helyezést illetően, ám a játékosok megfogalmaztak maguknak egy célt, melynek elérése természetesen örömteli pillanatot jelentett számukra, illetve mi, a stábtagok is elégedetten nyugtáztuk, hogy tudtunk ebben segíteni nekik. Az, hogy egy kiélezett hajrát követően értük el ezt a helyezést, nyilván növelte az érzelmi értéket. Fontos, hogy legyenek céljaik egyénileg és csapatszinten is, hogy megtanuljanak küzdeni valamiért, bármilyen nehéz helyzetben kell is helytállniuk. Ez az év ebből a szempontból is nagyon tanulságos, tapasztalatokkal teli volt számukra.

– Edzőként hogy értékeled az elmúlt évet?

– Minden eredményt a saját kontextusában érdemes vizsgálni. Az elmúlt években sok meghatározó játékos távozott ebből a korosztályból. Őket fiatalokkal, vagy adott esetben kisebb klubokból érkezőkkel tudtunk pótolni, ebből a szempontból nagy kihívást jelentett a szezon mindannyiunk számára. A legnagyobb eredménynek éppen ezért azt tartom, hogy olyan fejlődésen ment át a legtöbb játékos, melyet előzetesen talán senki sem várt tőlük. A fiatalabbak is képesek voltak érvényesülni, a kevésbé domináns játékosokból pedig húzóemberek lettek. Mindezt nem tudták volna megvalósítani ilyen ugrásszerű fejlődés nélkül. Csapatszinten mindezeket figyelembe véve kiemelkedő teljesítménynek tartom a harmadik hely megszerzését a bajnokságban. Emellett még a télen korosztályt ugrott Husztej Vaszil, aki az U19-ben is meghatározó szerepet töltött be. Továbbá először kapott válogatott meghívót Serbin Anton (ukrán U16), Rus Sebastian (román U17), Fecso Olivér (szlovák U17), a magyarok közül pedig Kőfalvi Hunor és Budai Attila az U17-es, Erdei Zsombor, Finta Botond és – csapatkapitányként – Ratkai Ádám pedig az U16-os válogatottba került be. Azt hiszem, már csak ezért is érdemes volt dolgoznunk, nem megfeledkezve persze a többi játékos egyéni fejlődéséről sem.

– Fő hazai eseményünkön, az idén is igen magas színvonalú küzdelmeket hozó Puskás–Suzuki-kupán ti képviseltétek az akadémiát. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

– Kiemelkedően jó tapasztalat volt ez a torna, kifejezetten a fiatalabbak számára, hiszen a csapatunk jó része közel egy évvel fiatalabb volt a többieknél. Mint már említettem, minden eredményt a saját kontextusában kell értelmezni, hogy valós képet kapjunk a látottakról. Még a saját bajnokságunkban is nehéz eredményesnek lenni ennyi fiatalabb játékossal a csapatban, nemhogy ilyen szintű ellenfelekkel szemben. Ennek ellenére játékban nem vallottunk szégyent, sőt ... Amikor nálunk jóval nagyobb múltú klub szakemberei jó pár évnyi utánpótlás képzéssel a hátuk mögött, az ő győzelmükkel végződő mérkőzés követően gratulálnak a teljesítményünkhöz, az jó visszajelzés. Megtartottuk a játékstílusunkat, felvállalva azt nyomás alatt is, hiszen csak ebben a helyzetben derülhetett ki, hogy kik azok, akik ezen a szinten is ki tudnak emelkedni, akikben akár egy nemzetközi szintű pályafutás esélye is benne lehet. Rutintalanságból eredően kaptunk gólokat, és egy ilyen tornán erre kifejezetten nehéz válaszolni. Ez az eredményben is meglátszott, azonban tükörbe tudunk nézni, hiszen első sorban a képzésben gondolkodunk, így hagytuk a játékosokat érvényesülni a saját posztjukon, ezeket a tapasztalatokat pedig már rögtön a torna után be tudtak építeni a játékukban.

– Mivel engedted útjukra a játékosokat a szezon végeztével?

– Nehéz és hosszú szezon volt tele kihívásokkal, ezért jó pihenést kívánva gratuláltam nekik a harmadik helyhez. Remélem, hogy a nemzetközi szintű mérkőzéseken szerzett tapasztalatokkal gazdagodva jövőre újabb lépést tudnak tenni a kívánt céljuk elérésében.

– Rád milyen feladat vár a következő szezonban?

–  Ez még képlékeny, de bármi legyen is az, a célom még mindig a fejlődés és a tanulás. Vannak kiemelt területek, melyekre nagyobb hangsúlyt fogok a jövőben fektetni, hogy jövő nyáron is eljussak oda – ahogy a feleségem szokta mondani a nap végén kislányomnak –, hogy egy sorral megint tovább építettem a váramat.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2