megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Jelesre vizsgáztak a RealTanodások a Copa Alma első napján

A nagy meleg ellenére a mieink eddig szépen szerepelnek a madridi seregszemlén.

⏲ 2025-06-29

A Copa Alma 2025 megnyitóján a Real Madrid Alapítvány nemzetközi igazgatója, Silvia Montes Jovellar köszöntötte a delegációkat, és nagyrabecsülését fejezte ki minden támogató felé, akik lehetővé tették, hogy ez a 11 csapat részt vehessen a szociális alapon szerveződő sportiskolák nemzetközi találkozóján. Az egész rendezvény alapító ötletgazdája, a királyi klub jótékonysági alapítványának nevében hálás azért, hogy a Puskás Akadémia és a többi szövetséges a gazdasági értelemben nehezebb időszakokban is fontosnak tartják a rászoruló gyerekek élményekhez jutását. 

A megnyitót követően megkezdődtek a várva várt meccsek. A mieink a románokkal, majd a bolgárokkal játszottak először, és mindkét alkalommal nyertesen hagyták el a pályát a felcsúti fiatalok. A mérkőzések után szóban is értékelték egymást a csapatok. Mint ismert, a Copa Almán nem a győzelem számít igazán, hanem a sportban fontos értékek szem előtt tartása. A mai nap értéke a Respect, azaz Tisztelet volt. Ezért a meccseken a csapatok tagjai közti tisztelet kimutatása ugyanannyi ponttal járt, mint maga a győzelem. 

A nagy meleg (körülbelül 36 fok) miatt meghosszabbított szieszta után további három meccset játszottak a mieink, akik ezúttal az olaszokkal, majd a spanyolokkal, illetve a britekkel találkoztak.

Bár mindegyik meccset megnyertük – köszönhetően a lányok és fiúk magas szintű felkészültségének –, a maximális pontszámot is megszereztük az ellenfelek értékelése alapján. A Real Madrid Alapítványának egyik alapelvét követve tehát (azaz a győzelem érdekében folytatott küzdelem során az ellenfél iránti tisztelet sem sérülhet) ma minden mérkőzésen jelesre vizsgázott csapatunk. 

A csapat fegyelmezettségét, attitűdjét és a hangulatot is értékelik a torna szervezői – ezen értékek képviseletében szintén élen jártunk. 

A pihenés és közös étkezések alatt is lehetőséget a barátkozásra a  „Lélek Kupa”, mely tehát a sport nyelvén igyekszik összehozni a különböző kultúrákból érkező gyerekeket.

A mieink tehát már az első teljes napot követően szívükbe zárták a spanyol fővárost (ahogy annak idején a spanyolok tették Puskás Ferenccel), felkészülve a folytatásra.

Természetesen nem maradhatott el a közös fotó névadónk valdebebasi szobrával sem.

További sok sikert, fiatalok!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ZTE VS PUSKÁS

VS

október 19. | 15:30 | ZTE Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ZTE - Puskás Akadémia FC  0–1
MTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–1
MTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  3–2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0–0
Várda LA - Puskás Akadémia U16  2–1
FTC - Puskás Akadémia U15  0–0
Simple Női Kupa: Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  2–1
Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3