megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Várnak még rám itt feladatok”

„Várnak még rám itt feladatok”

Mayer Zsófiával szerződést hosszabbítottunk.

⏲ 2025-07-10

Mayer Zsófia négy évvel ezelőtt igazolt hozzánk, új kontraktusa 2027 nyaráig szól. A még mindig csak 20 esztendős szélső támadó sok mérkőzést hagyott ki az elmúlt két évben kényszerű okokból, de így is 60 NB I-es meccsen lépett pályára a Puskás Akadémia FC női csapatában, 23 alkalommal talált be közben az ellenfelek kapujába. 2022-ben az A-válogatottban is számításba vették, Gibraltár ellen gólt is szerzett. Reméljük, a közelgő szezonban elkerülik a bajok, és ismét bizonyíthatja, hogy képességei alapján ott lehet a helye a legjobbak között.

„Örülök, hogy két évvel meghosszabbítottuk a szerződésemet, hiszen van még miben fejlődnöm, főleg, ha egyszer esetleg külföldön is ki szeretném próbálni magam. Mészáros Dalma edzővel remekül együtt tudunk majd működni, ahogyan eddig is, a szülési szabadságon lévő Halászi Kingától sokat tanultam, ez a folyamat tovább folytatódik. A balcserencsés tavalyi év után idén már sérülésmentesen tudtam futballozni, remélem, hogy ez a továbbiakban is így marad. Vár rám munka bőven, de örülök, hogy a következő két évben is Puskás-mezben fejlődhetek tovább.”

Sok sikert, Zsófi!

Zsófi nem az egyetlen, a közeljövőben újabb ehhez hasonló hírről számolunk majd be.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2