megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Góllal köszöntötte hazáját

Góllal köszöntötte hazáját

Nyolcvan éve, 1945. augusztus 20-án, Magyarország születésnapján, 18 évesen, góllal mutatkozott be a magyar válogatottban Puskás Ferenc, s a kispesti grund egykori fenegyerekéből hamarosan a nemzet hőse lett.

⏲ 2025-08-20

Alighogy lábadozni kezdett az ország a világháború pusztításából, a futball is új erőre kapott. A magyar sportélet izgatottan várta, hogy a nemzeti csapat csaknem két év után újra pályára lépjen. (Válogatottunk utoljára 1943. november 7-én a svédekkel játszott, s hiába Szusza Ferenc duplája, arcpirító 7–2-es vereséget szenvedett.) A tervek szerint augusztus 19-én Ausztria, augusztus 20-án pedig Jugoszlávia lett volna az ellenfelünk, ám mindössze három nappal a mérkőzés előtt távirat érkezett a jugoszlávoktól, miszerint labdarúgóik technikai okok miatt nem tudnak utazni. Több sem kellett a „sógoroknak”, készséggel vállalták, hogy még egyszer szerepelnek ellenünk, így történt, hogy Magyarország két egymást követő napon is Ausztria válogatottjával vívott barátságos mérkőzést. (Utoljára 1937. október 10-én találkoztunk az osztrákokkal, amikor is 2–1-es magyar győzelemnek örvendhettünk az Európa-kupa keretében.)

Az ifjú Puskás mellkasán a magyar címerrel

Az Üllői úton megrendezett mindkét összecsapás magyar örömünnepet tartogatott. Az első találkozón – becslések szerint 40 ezer néző előtt – Rudas Ferenc és Zsengellér Gyula góljával 2-0-s győzelmet arattak a mieink, másnap még szebb, 5–2-es siker született. Míg az első meccsen Mike és Illovszky debütált, addig a másodikon négy újonc is lehetőséget kapott, így Kirádi, Szabó, Puskás és Vincze. Az utóbbi kettő góllal szolgálta meg a szövetségi kapitányként a legjobbak élén ugyancsak új Gallowich Tibor bizalmát. Ám míg a salgótarjáni csatárnak csupán ez az egy mérkőzés adatott meg nemzeti színekben, addig a kispesti gólvágóból a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgó lett.

Puskás Ferenc első válogatottságának emlékérme

Puskás Ferenc 75. válogatottmérkőzése alkalmából kapott serlege a Puskás Múzeumban

„Puskás bemutatkozása is sikerült. Gólja szép volt” – tudósított szűkszavúan a Népsport, nem sejtve, hogy világklasszis van születőben. Puskás 12. percben szerzett találata a legelső volt az öt magyar gól közül, s ez volt az első válogatottgól, amelyet a legendás rádiós sportkommentátor, „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, a 23 évesen „bemutatkozó” Szepesi György kommentált. A harminckilencszeres válogatott Zsengellér Gyula, alias Ábel adta a gólpasszt Puskásnak, s mielőtt kihagyhatatlan helyzetbe hozta volna a kispesti kölyköt, az ötszörös magyar gólkirály Újpest-legenda így szólt: „Rúgd be, Öcsi!” – könnyen lehet, hogy innen származik a híres becenév.

Az olimpiai bajnok legendás Aranycsapat

Két héttel korábban egyébként Puskás Jugoszláviában turnézott a Gallowich vezette Magyar Ifjúsági Szövetség labdarúgócsapatával, amely három győztes mérkőzést játszott Belgrádban, Újvidéken és Szabadkán. Korántsem véletlen hát, hogy a kapitány bátran kísérletezett a kispesti vagánnyal, elindítva ezzel a világhírig vezető úton. Érdekesség, hogy az Aranycsapat kapitányának nem csupán az első, de az utolsó fellépése is éppen Ausztria ellen volt a nemzeti együttesben, s az 1956. október 14-én rendezett, 2–0-s magyar győzelemmel végződött barátságos összecsapáson Puskás ugyancsak betalált, vagyis első és utolsó válogatottgólját is az osztrákok ellen szerezte. A sors csodálatos ajándéka, hogy az Aranycsapat világklasszisa, a legismertebb magyar, Puskás Ferenc az államalapítás és államalapító Szent István király nemzeti ünnepén képviselhette hazáját először a magyar válogatottban.

Magyarország születésnapja

Szent István király augusztus 15-ét, Szűz Mária mennybevételének ünnepét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, élete végén felajánlva országát a Szűzanyának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. A dátumot Szent László király helyezte augusztus 20-ára, 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ugyanis ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában. I. Nagy Lajos uralkodásától kezdve augusztus 20-a egyházi ünnepként élt tovább. Mária Terézia a naptárakba is felvetette nemzeti ünnepként, s Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon. Az 1848-as szabadságharc leverése után betiltották az ünnepet, s csupán az 1867-es kiegyezés után ünnepelhették újra szabadon. A két világháború között ez a nap a Trianon előtti Magyarországra való emlékezésről is szólt, 1945–47 között pedig csak egyházi ünnepként engedélyezték. 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként tekintettek rá. Az Országgyűlés az 1991. évi VIII. törvény kihirdetésével hivatalos állami ünneppé nyilvánította augusztus 20-át.

Érdekesség

Nem csupán annak ünnepeljük nyolcvanadik évfordulóját, hogy Puskás az osztrákok ellen bemutatkozott a válogatottban, hanem annak is nyolcvanéves jubileuma van, hogy a Szent Jobb a második világháború után (1945-ben) hazatérhetett Ausztriából.

JEGYZŐKÖNYV

Barátságos válogatottmérkőzés (246.), 1945. augusztus 20.

Budapest, IX. ker., FTC-sporttelep, 20 ezer néző, vezette: Hertzka Pál

MAGYARORSZÁG – AUSZTRIA 5–2 (4–2)

Magyarország: Csikós Gyula – Balogh Sándor, Szűcs Sándor, Bíró Sándor, Kirádi Ervin, Lakat Károly, Szabó Imre, Szusza Ferenc, Zsengellér Gyula, Puskás Ferenc, Vincze Gyula.

Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Ausztria: Stefan Ploc – Karl Bortoli, Karl Sesta, Otto Kaller,Ernst Ocwirk, Johann Müller (Karl Zischek, 46.), Friedrich Kominek, Karl Decker, Leopold Gernhardt, Camilo Jerusalem, Richard Fischer (Ludwig Durek, 46.)

Szövetségi kapitány: Karl Zankl

Gól: Puskás (12.), Szusza (13., 56.), Zsengellér (15.), Vincze (38.), ill. Friedrich (22.), Decker (44.)

Borítókép: A magyar és az osztrák válogatott az Üllői úton lejátszott mérkőzés után, 1945. augusztus 20-án – Puskás sötét, meggypiros mezben, az alsó sorban jobbról a negyedik (fotó: mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2