
Komáromban folytattuk a remek szériát
Második csapatunk értékes pontokat zsákmányolt idegenben, harmadik helyen állunk az Észak-Nyugati csoportban.
⏲ 2025-08-27
Babó Levente tanítványai a tavalyi szezon nyolcadik helyezettjénél, az idei kiírásban eddig mindössze két pontot szerző Komáromnál tettek látogatást a hétközi fordulóban.
Vendéglátóink kemény ellenfélnek bizonyultak, az első félidő nem is hozott gólt. A mester a szünetben több cserét is végrehajtott, a Puskás-fölénynek pedig a 64. percben, az ismét eredményes Varga Zsombor révén érett be a gyümölcse. Együttesünknek továbbra is jól megy az idei kiírásban, jelenleg harmadikok vagyunk, három pontnyi távolságra az éllovas Gyirmóttól. Vasárnap a Mosonmagyaróvártól 4–0-s vereséget elszenvedő Sopront látjuk vendégül.
NB III Észak-Nyugati csoport 5. forduló
2025.08.27. Komárom Molaji Sporttelep
Komáromi VSE–Puskás Akadémia FC II 0–1 (0–0)
Vezette: Erdélyi
Sárga lap: Vukasovics, Szénási, Bagó, ill. Ásványi
Kiállítva: Major
Gól: Varga Zs. (64.)
Puskás Akadémia FC II: Dala, Ormonde-Ottewill, Fodor, Orján, Jablonszkij, Szabari, Kern, Ásványi, Zahorán, Krupa, Major
Csere: Csiszár, Magyarics, Antal, Varga Zs., Husztej
Babó Levente vezetőedző értékelése: „Nehéz mérkőzés volt, egyik csapat előtt sem volt sok helyzet, ennek tükrében mindenképpen komoly fegyvertény, hogy sikerült elhozni a három pontot. A találkozó mentális részével elégedett vagyok, a végén volt egy olyan szakasz, amikor védekezésre kényszerültünk, de jól bírtuk a nyomást. A játék minősége mindig fejleszthető, de a felnőtt futballban az ilyen meccseket meg kell nyerni és ezt sikerrel abszolváltuk. Ami a jó kezdést illeti, az NB III-as erőviszonyokat még csak most térképezzük fel, a Gyirmót nagyon magabiztosan kezdett, de utána nagy a tömörülés, ebben a mezőnyben tulajdonképpen bárki megverhet bárkit. Igyekszünk tartani a ritmust és a lépést az élbollyal.”
