megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Jó újra a pályán lenni”

„Jó újra a pályán lenni”

Egy év kényszerpihenő után visszatérő angol balhátvédünk, Brandon Ormonde-Ottewill keményen dolgozik azon, hogy újra formába lendüljön. Akár az NB III-as csapatban, akár a következő, Diósgyőrben játszandó élvonalbeli bajnokin, de kettőzött motivációval lépne ismét pályára.

⏲ 2025-08-28

Láttam, hogy jókedvűen hagytátok el az edzőpályát. Ilyen hangulatban zajlott a tréning is?

Larossal és Laminnal (Duarte és Colley – a szerk.) viccelődtünk séta közben, de semmi rendkívüli nem történt. Az edzésen nyilván odatettük magunkat annak rendje és módja szerint, de munka után szeretünk feloldódni. Azért boldogok nem vagyunk, hiszen nem úgy alakult a legutóbbi hazai bajnoki, ahogy terveztük. Éppen ezért elsősorban az edzésre, a fejlődésre koncentrálunk. De azért jó barátok is vagyunk, mi hárman különösen. Fontos, hogy jó emberek vegyenek körül, akik remek labdarúgók is, akkor a csalódáson is hamarabb túlteszi magát az ember.

Magad mögött hagytad a nehéz időket?

Igen, teljesen. Elég kemény volt az előző szezon. Próbáltam végig pozitív maradni, szerencsére sokan támogattak a klubon belül, ami sokat segített a rehabilitáció alatt. Most már előre tekintek, a cél, hogy teljesen formába lendüljek.

És hogy megy?

Jól érzem magam, kezdem visszanyerni az erőmet. De még több edzésre, játékpercre lesz szükségem. A legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb újra százszázalékos állapotban küzdhessek a csapatomért.

Azért már túl vagy a visszatérésen. Milyen volt újra pályára lépni, átélni a Fradi elleni győzelmet?

Őszintén szólva nem is számítottam rá, hogy beállok, hiszen egy nagyon fontos, éles meccs előtt tértem vissza az edzésekbe teljes intenzitással. De büszke vagyok magamra, hogy le tudtam hozni azt a 17 percet. Hosszú kihagyás után, egy ilyen rangadón, ráadásul 1–1-es állásnál… Jó volt részese lenni a győzelemnek.

Többek közt az egyik új fiú, Lukács Dani góljainak köszönhetően arattunk bravúrt. De rajta kívül is bőven érkeztek játékosok nyáron. Mit gondolsz az idei keretről?

Szerintem nagyon jó kis csapatunk van. Nagyobb a versenyhelyzet, bőven akadnak olyanok, akik a padról beszállva is lendíthetnek a játékon. Ez kulcsfontosságú, mert hosszú a szezon – mindenkire szükség lesz.

Mit vársz a következő meccsen a DVTK ellen?

Kemény lesz, mint mindig. Idegenben játszunk, nekik pedig remek szurkolótáboruk van, de jól kell reagálnunk, főleg a Debrecen elleni meccs után. Ha összetartunk, és szervezettek leszünk, összejöhet a győzelem.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2