
Szurkolói információk
Fontos tudnivalók az Újpest elleni, hazai mérkőzésünkkel kapcsolatban.
Következik a kilencedik forduló a Fizz ligában, amelynek keretében az Újpest FC látogat a Pancho Arénába. Ellenfelünk legutóbb a Nyíregyházával szemben 2–2-es döntetlent ért el hazai pályán, a mieinket pedig pár perc választotta el a pontszerzéstől Pakson. A két csapat legutóbb tavaly november 2-án találkozott a Panchóban, akkor 1–1-es döntetlen született, a mieink gólját Lamin Colley, a vendégekét Mucsányi Márk szerezte. Hazai pályán utolsó alkalommal 2023. március 19-én győztünk a lilák ellen. Az volt egyébként a legnagyobb arányú siker a Puskás-Újpest mérkőzések sorában, a lefújás pillanatában 5–1 állt a kijelzőn. Használjuk ki most szombaton is a hazai pálya előnyét és töltsük meg a lelátókat!
A jegyértékesítés elindult, IDE KATTINTVA érhető el a link az online elővételhez. Figyelem! A jegyeket olcsóbban szerezhetitek be online, mint a mérkőzés napján a helyszínen! A felnőtt jegy ára online vásárlás esetén 1200 Ft, míg a mérkőzés napján a helyszínen 3000 Ft-ot kell érte fizetni.
A Pancho Aréna kapui a meccs napján 15:00 órától nyitnak. Az 1-es pénztár már 10:00-tól nyitva lesz. Pénztári nyitvatartás ITT.
Ne halogassátok az utolsó percekre a vásárlást, mert elfogyhatnak a belépők!
Klubkártya és személyes adatok megadása nem szükséges, illetve a pénztárakban készpénzzel és a bankkártyával is lehet fizetni.
Országosan több mint 300 TEX irodában is lehet belépőt vásárolni – klubkártya ellenében. Országos lista IDE KATTINTVA érhető el.
Kerekesszékkel érkező szurkolóink az 1-es és 4-es bejáraton tudják megközelíteni a számukra fenntartott helyeket.
Minden szektorban gazdag büféválasztékkal várjuk szurkolóinkat, akár Puskás Öcsi bácsi kedvencét is kipróbálhatjátok. Meccsnapokon már kapható a „Joe” pohár, keressétek a büfében! FONTOS! A büfékben csak bankkártyás fizetési lehetőség adott.
Akik pedig videójátékban is kipróbálnák a legnépszerűbb sportot:
Egy kis segítség a szektorbeosztással kapcsolatban:
Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy más klub színeit, mezét, sálját viselő drukkerek a hazai szektorokba még érvényes jegy birtokában SEM léphetnek be.
PARKOLÁS
A vendégszurkolók a Bicske–Csákvár–Felcsút körforgalomnál Bicske felé indulva, a murvás úton parkolhatnak, a hazai szurkolók pedig a Puskás Ferenc utcában található murvás parkolóban tudnak megállni.
Mindenkinek jó szurkolást, jó szórakozást kívánunk!
Egy szív. Hajrá, Puskás!
