
„Nem elég jól játszani”
Hornyák Zsolt szerint az Újpest ellen hidegvérre lesz szükség a Pancho Arénában ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani mindhárom pontot.
⏲ 2025-10-01
Nagyon közel jártatok a pontszerzéshez Pakson. Így utólag egy döntetlennel is elégedett lettél volna?
Őszintén szólva, nem, hiszen kétszer is vezettünk. Még 2–2-nél is hittem benne, hogy megnyerhetjük a meccset. Sajnos jött egy vitatható tizenegyes, majd a harmadik hazai gól, és végül ismét egy védelmi hiba döntötte el a meccset az ellenfél javára, ahogyan ez mostanában többször is előfordult velünk.
Voltak pozitívumok is a játékban?
Igen, úgy vélem, támadásban jól néztünk ki, veszélyesek voltunk. Ha 1–0 után sikerült volna megdupláznunk az előnyt, teljesen más lehetett volna a meccs képe. A végén hiányzott a koncentráció. Azon dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibákat, és a jó játék mellett végre a jó eredmény is jöjjön.
A meccs után kiemelted Németh Andrást, aki fantasztikus gólt szerzett. Mit jelenthet ez neki és a csapatnak?
Remélem, sokat! Elsősorban a csapatnak adhat lendületet, de természetesen Andrisnak is, aki rengeteget dolgozott azért, hogy idáig eljusson. Sokan kritizálták őt az utóbbi időben, de hitt magában, hitt bennünk, és ennek most meg is lett a gyümölcse. A találat is fontos, de még lényegesebb, hogy mennyi munkát tett ebbe.
Szombaton az Újpest ellen hazai pályán mi lesz a győzelmi recept?
A legfontosabb, hogy hidegvérrel játsszunk. A Paks ellen az első 20 percben domináltunk, sok helyzetet alakítottunk ki, aztán apró figyelmetlenségek miatt elúszott a pontszerzés. Hazai pályán hidegvér kell, főleg a tapasztaltabb játékosoktól, emellett védekezésben hiba nélkül kell teljesítenünk. Bízom benne, hogy az Újpest ellen végre megszerezzük a következő hazai győzelmünket.
