
Kemény kihívások előtt az U21-es válogatott
Három Puskás-kötődésű kapussal, Markgráffal és Okekével a keretben készül a magyar csapat a törökök és az ukránok ellen.
Válogatott
#u21 #magyarvalogatott #ebselejtezok #dalamartin #lehoczkibendeguz #pecsiarmin #markgrafakos #michaelokeke #hajramagyarok⏲ 2025-10-01
Októberben két nehéz mérkőzéssel folytatja az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar U21-es labdarúgó-válogatott: Szélesi Zoltán csapata előbb Ukrajna ellen lép pályára semleges helyszínen, Szlovéniában, majd hazai közönség előtt fogadja Törökországot. A fiatalok szeptemberben Litvániában kezdték meg a selejtezősorozatot, ahol sokáig vezettek, ám a hazaiak a hosszabbításban egyenlíteni tudtak, így csak egy ponttal távozott a magyar csapat.
A most következő két találkozó még komolyabb erőpróbának ígérkezik. Október 10-én a csoport egyik legerősebb együttesének számító Ukrajnával találkozik a válogatott Muraszombatban, majd négy nappal később a Törökország elleni összecsapás következik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az ukránok a selejtezők nyitányán magabiztos, 4–0-s győzelmet arattak Litvánia ellen, míg a törökök 1–1-es döntetlent játszottak hazai pályán Horvátországgal.
A magyar keretben csak minimális változások történtek: Szélesi Zoltán jórészt ugyanazokra a játékosokra számít, akiket szeptemberben is meghívott. A névsor Pécsi Árminnal, Lehoczki Bendegúzzal és Dala Martinnal kezdődik, de Markgráf Ákosra és Michael Okekére is számít a nemzeti tizenegy szakmai sábja. Egyetlen újonc került be a csapatba, az MTK játékosa, Átrok István Zalán, aki először kapott meghívót az U21-es válogatottba.
Szélesi Zoltán szövetségi edző a következőket mondta az mlsz.hu-nak: "A keret kialakításánál törekedtem arra, hogy jó formában lévő, a klubjukban rendszeresen játszó és jól teljesítő labdarúgókat hívjak meg. Néhányan húzóemberek voltak az elmúlt hetekben a bajnokságban, bízom benne, hogy ezek a játékosok a válogatott selejtezőire is át tudják menteni a formájukat. A Litvániában az utolsó pillanatokban elvesztett két pont után még nagyobb jelentősége lesz az októberi mérkőzéseknek, e két találkozó után már jobban körvonalazódik majd, hogy milyen célokért küzdhetünk a folytatásban. Az ukránok és a törökök egyaránt nagyszerű csapattal, kiemelkedő képességű játékosokkal rendelkeznek, arra számítok, hogy mindkét ellenfelünk megpróbál dominálni ellenünk, ezért végig stabilnak, szervezettnek kell maradnia a védekezésünknek, miközben támadásban, eredményességben feltétlenül előre kell lépnünk az előző mérkőzéseinkhez képest. Kiegyenlített csoportunk van, nehéz megjósolni, hogyan alakul majd az első helyekért vívott harc, az októberi mérkőzéseken szeretnénk úgy szerepelni, hogy versenyben maradjunk a céljaink eléréséért, és minél jobb helyzetből várhassuk a folytatást."
A magyar válogatott kerete:
KAPUSOK:
Pécsi Ármin (Liverpool)
Lehoczki Bendegúz (Csákvár)
Dala Martin (Puskás Akadémia)
VÉDŐK:
Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)
Bíró Barnabás (ETO FC)
Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)
Dragoner Áron (Nafta)
Yaakobishvili Antal (FC Andorra)
Demeter Milán (DVTK)
Markgráf Ákos (Puskás Akadémia)
Kovács Patrik (MTK Budapest)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Tuboly Máté (DAC)
Vingler László (ETO FC)
Szűcs Tamás (DVSC)
Michael Okeke (Puskás Akadémia)
Horváth Kevin (Paksi FC)
Átrok István Zalán (MTK Budapest)
TÁMADÓK:
Bánáti Kevin (ETO FC)
Babos Bence (DVTK)
Vancsa Zalán (Lommel)
Molnár Ádin (MTK Budapest)
Dénes Csanád Vilmos (Kortrijk)
Jurek Gábor (DVTK)
(fotók: www.mlsz.hu)
