megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A Haladás otthonában folytathatjuk menetelésünket

Második csapatunk az eddig hazai pályán pont nélkül álló szombathelyi együtteshez utazik. 

Vasárnap délután 16 órától a Szombathelyi Haladás otthonában lép pályára NB III-as csapatunk az Észak-Nyugati csoport 10. fordulójában. A mérkőzés esélyese egyértelműen Babó Levente együttese, Dodiék remek formában várják az összecsapást.

A mieink eddig kimagasló teljesítményt nyújtanak a bajnokságban, hét győzelemmel, döntetlen nélkül és mindössze két vereséggel a második helyen állnak, hat ponttal a listavezető Gyirmót mögött. Fiataljaink játékban és eredményekben is folyamatosan fejlődnek, céljuk továbbra is az élmezőnyben maradás, de akár ennél merészebb álmokat is szövögethetnek. 

Ellenfelünk, a Haladás, eddig nehéz idényt fut: a szombathelyiek az utolsó előtti, 15. helyen tanyáznak, és mindössze két alkalommal szereztek pontot – mindkettőt idegenben. Hazai pályán eddig nem találták a ritmust, így jó esélyünk van arra, hogy újabb három ponttal gazdagodjunk. Ugyanakkor nem szabad félvállról venni a találkozót: a Haladás fiatal csapat, amely bármikor képes meglepetést okozni, így koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség, hogy érvényesítsük fölényünket.

Babó Levente a következőképpen látja az esélyeket: "Az NB III egy speciális bajnokság, ahol nem feltétlenül lehet a papírformára hagyatkozni. Az előző hétvége is jól példázza ezt: az Újpest II elleni mérkőzésen is nagyot küzdöttünk. A vendégek hiába álltak a tabella végén, csak egy erős, 25 perces periódusban tudtuk eldönteni a meccset. Itt, ebben a ligában egyszerűen nincs lekezelendő csapat. A Haladás egy nagy múltú klub, kiváló szurkolótáborral. A mostani pozíciójuk szerintem nem reális, előbb-utóbb el kell indulniuk felfelé.

(facebook/szombathelyihaladas)

Éppen ez adja a vasárnapi találkozó különös nehézségét: számukra ez már élet-halál kérdés lehet. Ilyen szituációkban sokszor képesek extra teljesítményt nyújtani a csapatok. Természetesen megnéztük a mérkőzéseiket. Szerintem jó futballt játszanak, és vannak kiemelkedő képességű játékosaik is. Semmiképpen sem szabad lebecsülni őket. Egy kifejezetten nehéz meccsre számítok. Nálunk nem a papírforma számít, és ez a srácokra is nagyon jellemző: bárki ellen lépnek pályára, mindig hatalmas motiváltsággal szállnak harcba, így lesz ez most is."

Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ÚJPEST

VS

október 4. | 17:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Újpest II  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  3–2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd  5–3
Puskás Akadémia U15 - Budapest Honvéd  4–4
Puskás Akadémia U16 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–1
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U19  3–1
Budaörs - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC - ETO FC  0–2
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  2–2