A 29 esztendős Ambrus Hunor Gyergyószentmiklóson született, de már itt nőtt fel Fejér megyében. A TF-en tanult humánkineziológusnak, a mesterdiploma megszerzése mellett pedig az MLSZ erőnléti edzőképzését is elvégezte. Az elmúlt négy évben Fehérváron dolgozott, előbb az utánpótlásban, a legutóbbi szezonban pedig az NB I-es csapat erőnléti edzőjeként tevékenykedett. Nálunk azonban a rehabilitációért felel elsősorban, de elmondása szerint nagyon megkönnyítette az akklimatizálódást, hogy a két hosszú kihagyáson áteső sérültet, Szolnoki Rolandot és Brandon Ormonde-Ottewillt már remekül felkészítve „örökölte meg”.

Már jócskán túl vagy a „bemelegítésen”, hiszen nyár óta Hornyák Zsolt stábját erősíted. Mesélj kicsit az első hetekről!

Könnyen ment a beilleszkedés, nagyon barátságosan fogadtak, hamar tisztáztuk a feladataimat, az edzőtáborban pedig volt alkalmam és időm mindenkivel megismerkedni.

Fehérváron erőnléti edzőként dolgoztál, most viszont rehabilitációs trénerként számítanak rád? Nyilván mindkét területet ismered, de mégis, könnyen alkalmazkodsz a változásokhoz?

A különbség főként abban rejlik, hogy ott a napi munkában is részt vettem a csapattal – például a bemelegítéseknél vagy az adatelemzésekben –, míg itt elsősorban a sérült játékosokkal foglalkozom, és az ő pályás edzéseiket felügyelem. Hasonló terület, de mégis más kihívás.

Kikkel kellett eddig kiemelten foglalkoznod?

Szolnoki Rolit és Brandont „örököltem” meg, mindketten sérülésből tértek vissza, így az ő rehabilitációjukat folytattam. Nagyon jó állapotban voltak, látszott, hogy előttem is kiváló munkát végeztek velük, így a közös munka is gördülékenyen ment. Hál’ Istennek azóta nem volt komoly sérülés, csak rövidebb, egy-két hetes kihagyások. Ha valakit ki kell venni a csapatmunkából, és külön edzést igényel, akkor dolgozunk együtt.

Hogyan érzed magad az új környezetben?

Őszintén mondom, nagyon jól. A csapat rendkívül jó közösség, az öltözőben nagyszerű személyiségek vannak, akik gyorsan befogadtak. Az edzői stáb is segítőkész, minden kérdést és helyzetet meg tudunk beszélni. Legtöbbet Egon Kunzmannal kommunikálok a sérült játékosok kapcsán, a rehabilitációs csapatban pedig Barta Gáborral dolgozom szorosan együtt, aki a gyógytornászunk – vele korábban Fehérváron is együtt dolgoztunk, így régóta ismerjük egymást.

Ez tehát nem teljesen ismeretlen terület számodra.

Nem, Fehérváron sem volt külön szakember a pályás rehabilitációra, így erőnléti edzőként ez is az én feladatom volt. Emiatt a mostani munka sok szempontból ismerős, csak most fókuszáltabban, még több szakmai részletre figyelve végzem.

Mit tartasz a legfontosabbnak a munkádban?

A megelőzést. Napi szinten igyekszünk ösztönözni a játékosokat, hogy edzés előtt végezzenek olyan gyakorlatokat, amelyekkel elkerülhetik a sérüléseket. Azt szoktam mondani: az a legjobb a csapatnak is, ha nekem nincs külön dolgom senkivel – mert az azt jelenti, hogy mindenki egészséges.

Milyen a kapcsolatod a játékosokkal?

Nagyon jó. Mindenki nyitott, együttműködő, könnyű velük szót érteni. Őszintén szólva, pozitívan lepett meg, milyen kedves és profi közegbe kerültem. Nem beszélve a háttérről. Felcsúton mindenből a legjobb áll rendelkezésre – legyen szó a pályákról, a rehabilitációs eszközökről vagy a konditeremről. Ez tényleg egy másik szint.