megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U17: szűk vereség Észtország ellen

U17: szűk vereség Észtország ellen

Somfalvi Barnáról kiállítottak egy játékost, de ez nem volt elég az egyenlítéshez. Pénteken vehetünk revansot.

U17-es válogatottunk a novemberi edzőtábor keretében néhány napon belül kétszer is összeméri erejét Észtország korosztályos legjobbjaival. Az "odavágóra" szerdán kora délután került sor, a mieink kezdőjében több egykori Puskásos is feltűnt, így Somogyi Tamás és Görög Vincent is. Az első játékrészben többet volt nálunk a labda és lehetőségeink is voltak, ugyanakkor az észt kontrák rendre veszélyesek voltak. A 24. percben a vendégek Balogh Barnabás passzát a tizenhatosunk előterében lefülelték és néhány passzból ott voltak a kapunk előtt. A jobbról beadott labdát a középen érkező Uku Korjus juttatta a hálóba. A fordulás után fokoztuk a nyomást az észt térfélen, de ritkán jutottunk helyzetig. A vendégek a 62. percben igen közel jártak a duplázáshoz, de Robert Mihhalevski 20 méteres, jobb felsőbe tartó szabadrúgását óriási bravúrral védte Balogh Barnabás.

A 65. percben Somfalvi Barna is szerephez jutott, akadémistánk pedig pályára lépését követően nem sokkal fordulatot hozott a mérkőzésbe, miután a labdaszerzését Samuel Kirsipuu csak egy életveszélyes rácsúszás árán tudta megakadályozni. A bíró azonnal kiállította az észt játékost. Még egyoldalúbbá vált a játék, a kékmezesek alig-alig hagyták el a tizenhatosuk előterét, bár amikor erre lehetőségük adódott, igyekeztek megbecsülni a labdát. A mieink mindent megpróbáltak, hogy egyenlítsenek, de az utolsó passzokba gyakran csúszott pontatlanság. A hátralévő időben az eredmény nem változott, de pénteken javíthatunk, ismét az észtek ellen. Somfalvi Barna, aki ezen a találkozón 25 percet játszott, jó teljesítményt nyújtott, hozta a tőle megszokott harcosságot.

U17-es nemzetközi felkészülési mérkőzés

2025.11.12. Budapest, UTE Labdarúgó Akadémia

Magyarország–Észtország 0–1 (0–1)

Vezette: Drabon

Gól: Korjus (24.)

Magyarország: Balogh B., Dubecz, Vincze, Görög, Juhász, Polonkai, Ádám, Tóth, Balogh Á., Vasiljevic, Somogyi

Csere: Liziczay, Bíró, Nagy, Skotner, Varga, Berekméri-Szigeti, Andrasek, Somfalvi, Horváth, Törő, Bogdán

(fotó:www.mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1