Utánpótlás-eredmények
Zömében győzelmek csempésztek derűt a borús, ködös szombatunkba.
⏲ 2025-11-15
Továbbra is remekül tartja a lépést U14-es alakulatunk az MTK-val. A mieink "társbérletben" vezetik a tabellát a kék-fehérekkel, ami a szombati meccsek után sem változott. Az MTK a sereghajtó Várdát fogadta, mi viszont a harmadik helyen álló FTC otthonába látogattunk. Az 1–0-s Puskás-győzelem már az első félidőben kialakult, a srácok nem engedték ki a kezükből az értékes pontokat. Gratulálunk!
.jpg)
U14-es bajnokság 11. forduló
2025.11.15. Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC–Puskás Akadémia 0–1 (0–1)
Vezette: Lantos
Gól: Beszedics (37.)
Bognár Imre vezetőedző értékelése: „Az első félidőben jó játékot mutattunk, amely eredményességgel is párosult. A második játékrészben pedig elsősorban az egység, a küzdés és az akarat vitt bennünket előre. Egy rendkívül erős ellenféllel találkoztunk, és kevesen lesznek, akik ponttal távoznak az FTC otthonából. A csapat hozzáállása dicséretet érdemel, fontos és értékes teljesítményt tettünk le ma az asztalra. Ellenfelünknek további sok sikert kívánunk!”
Az U15 a Vasas otthonába látogatott. A mieink remek szériát tudhatnak maguk mögött, három meccses győzelmi sorozatukat szerették volna folytatni. A gólok ezúttal is érkeztek, de sajnos ugyanolyan arányban mindkét oldalon, így igazságosnak mondható pontosztozkodással ért véget a találkozó.

U15-ös bajnokság 11. forduló
2025.11.15. Budapest, Vasas Sporttelep
Vasas Kubala Akadémia–Puskás Akadémia 3–3 (2–1)
Vezette: Grünvald
Gól: Kolozsvári (10., 51.), Hubert (27.), ill. Speier (23.), Bara (75.), Balogh D. (78.)
Lednitzky András vezetőedző értékelése: „Az első félidőben túl sok labdát ajándékoztunk ellenfelünknek veszélyes helyeken és a kontrákat sem kontrolláltuk megfelelően, ennek köszönhetően, megérdemelten kerültünk hátrányba. A második félidőben jelentősen javult a játékunk és kis szerencsével megfordíthattuk volna a mérkőzést, az utolsó pillanatban is nagy helyzetet hagytunk kihasználatlanul. Lement a bajnokság első fele, látjuk, hogy a direkt támadások ellen sokat kell fejlődnünk és labdával is türelmesebbnek kell lennünk. A következő időszakban igyekszünk javítani hiányosságainkon és újult erővel fogunk nekivágni a tavaszi szezonnak!”
U16-os csapatunk rendkívül fontos csatát vívott szombaton, hiszen az ötödik helyen álló MTK-t fogadta. Princz Gilbert tanítványai mindössze egy ponttal szereztek kevesebbet a tabellát vezető ETO-hoz képest, így a harmadik pozícióból vághattak neki a találkozónak. Az aktuális összecsapás rosszul indult, mert igen gyorsan előnybe került a fővárosi gárda, a srácok azonban megfordították a meccset. A folytatásban azonban ismét az MTK akarata érvényesült, így 5–2-es vendéggyőzelem született.
.jpg)
U16-os bajnokság 10. forduló
2025.11.15.
Puskás Akadémia–MTK Budapest 2–5 (2–1)
Vezette: Jónás
Gól: Mészáros B., Mester
Princz Gilbert vezetőedző értékelése: „Egy szerencsétlen öngól miatt korán vezetést szereztek a vendégek. Az első félidőt uralni tudtuk, gyorsan fordítottunk és őriztük is az előnyt. A második játékrészben az MTK hosszabb labdákkal próbálkozott, ami sikeres húzásnak bizonyult a részükről. A védelem mögé beemelt labdákkal nem tudtunk mit kezdeni. Helyzeteink ugyan voltak, de azokat nem tudtuk gólra váltani, így a kékek megérdemelten győztek.”
U19-es csapatunk a hetedik fordulóból elmaradt mérkőzést pótolta a Népligetben. A csata egy gyors gólváltásnak köszönhetően pontosztozkodást hozott. A 35. percben a Ferencváros büntetőből szerzett vezetést, alig három perc elteltével Budai Attila egyenlített, miután egy oldalról érkező szabadrúgásból a hosszú felsőbe bólintott. Egy Tóth Olivér ellen a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanság után néma maradt a bíró sípja, de emellett is volt lehetőségünk, Varga Patrik a felső lécet találta el, a hajrában pedig Kőszegi-Hoffmann Dániel hat méterről leadott lövését védte a kapus. A csapat a mai döntetlennel az ötödik helyen van a tabellán, két pontnyi távolságra a dobogótól.

U19-es bajnokság 7. forduló
2025.11.15. Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC–Puskás Akadémia 1–1 (1–1)
Vezette: Bege
Gól: Bokros (35.b.), ill. Budai (38.)
Kun György vezetőedző értékelése: „Jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Nagyon tetszett a játékunk, sokat fejlődtünk az előző meccshez képest. Megdicsértem a fiúkat, mert sok energiát fektettek a mai meccsbe. Hullámzott a mérkőzés és egy kis szerencsével győzhettünk volna, de nem lehet okunk a panaszra.”
15 éves leány akadémistáink hazai pályán fogadták a PMFC-t szombaton délben. Az első félóra nem hozott gólt, Sipos Kata duplájával és Szabó Reni találatával nyolc perc leforgása alatt háromszor is beköszöntünk, amiből nem tudtak felállni a vendégek. A fordulás után Szabó is megrúgta második gólját, ami végképp megpecsételte a PMFC sorsát. Megérdemelt, magabiztos sikerünkkel biztosan őrizzük harmadik helyünket, mindössze öt ponttal lemaradva az éllovas FTC-től.
.jpg)
Leány U15-ös bajnokság 10. forduló
2025.11.15.
Puskás Akadémia–PMFC 4–0 (3–0)
Vezette: Balla
Gól: Sipos K. (31., 39.), Szabó R. (35., 57.)
Krár Edina vezetőedző értékelése: "Az erőviszonyoknak megfelelően dominálni tudtunk az egész mérkőzésen, azonban több lövést kellett volna elvállalnunk. Tapasztalatszerzés szempontjából a lányok belekóstolhattak, milyen egy középső zónában védekező csapat ellen játszani. Ehhez a második félidőben már jobban tudtunk alkalmazkodni, türelmes játékkal megteremteni a mélységi passzlehetőségeket."
A leány U17 szintén pécsi vendégeket fogadott. A 33. percben Magyar Luca érkezett pontosan egy beadásra, így szereztünk előnyt, a fordulást követő első percben pedig Faggyas Jázmin szabadrúgásból talált be. A mezőnyfölényünk bőséges volt, de ezúttal nem szakadt ki a gólzsák. Panaszra természetesen semmi okunk nem lehet, hiszen a lányok ott vannak az élbolyban.
(1).jpg)
Leány U17-es bajnokság 10. forduló
2025.11.15.
Puskás Akadémia–PMFC 2–0 (1–0)
Vezette: Kovács N.
Gól: Magyar (33.), Faggyas (46.)
Paranai Enikő vezetőedző értékelése: "Kevés volt a kapuralövésünk és sok labdát veszítettünk, nem használtuk ki megfelelően a létszámelőnyös helyzeteket. A célunkat, hogy a harmadik helyen teleljük, elértük. Végig mi domináltunk, de rengeteg felelőtlen döntéssel adtunk teret az ellenfélnek a kontrákból való építkezésre."


NAPTÁR










VS
Kisvárda