megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Egy sikeres őszi hadjárat és ami mögötte van

Szalkai Kittivel értékeltük női U19-es csapatunk első bajnoki félévét.

Remek hónapok vannak a női U19-es csapat mögött, akár a Puskás Akadémia, akár a magyar válogatott eredményeit nézzük. Szalkai Kitti együttese vezeti a bajnokságot, miközben a korosztályos nemzeti csapat számos jelenlegi és egykori Puskás-játékost a soraiban tudva nemrég feljutott az A-ligába. 19 éves akadémistáink vezetőedzőjét kérdeztük az elmúlt időszakról.

Az őszi szezon lezárultával hogyan értékeled a csapat és a saját stábotok eddigi munkáját?

Ami a kezdeteket illeti, a bajnokság elején szükség volt némi összecsiszolódásra, hiszen a nyáron érkeztem a csapathoz. A lányok többsége azonban már régóta együtt játszik, a csapat magja adott volt, és mindössze két új játékos csatlakozott a kerethez.

Ez a stabilitás már korán megmutatkozott a pályán, különösen a hatékony támadójátékban. A győzni akarás minden mérkőzésen érezhető volt, ami nagyban megkönnyítette a közös munkát a stáb számára is.

– Vereség nélkül, mindössze két pontnyi "veszteséggel" vezetitek a bajnoki tabellát, mindek köszönhető ez a remek ősz?

Nyáron egy jó alapokkal rendelkező, de új impulzusokra nyitott csapatot vettem át. Úgy ítélem meg, hogy az ősz folyamán sikerült tovább javítani az erősségeinket, elsősorban támadásban. Bár akadt néhány gyengébb mérkőzésünk, ezek során sem hiányzott a hit és az elszántság, így az adott találkozókat is meg tudtuk nyerni. Ennek köszönhető, hogy a csapat veretlenül, az első helyen telel.

– Mit lehet tudni a felkészülési programról?

A felkészülési időszakban egy teremtorna és több nemzetközi edzőmérkőzés is szerepel a programban. A Puskás-Suzuki-kupa idején megmérkőzünk egy madridi csapattal is, ami biztosan nagy élmény lesz a játékosok számára, és szakmailag is rendkívül hasznos tapasztalatokat adhat.

– Milyen tavaszi idényre számítasz?

Bízom benne, hogy folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot. A cél az, hogy a lányok egyénileg és csapatszinten is tovább fejlődjenek, és ugyanazzal az elszántsággal lépjenek pályára, mint az őszi szezon során.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia U16 Magyar Kupa  1–4
Vasas Kubala Akadémia–Puskás Akadémia  1–4