megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
"A játékosaim menjenek tűzbe egymásért!"

Leány U17-es csapatunk új vezetőedzővel, a nemzetközi tapasztalattal is bíró Buzás Katával vág neki a tavaszi szezonnak. Interjú.

- Isten hozott nálunk! Mit jelent számodra, hogy a Puskás Akadémia női U17-es csapatának vezetőedzőjeként bizonyíthatsz?

Köszönöm szépen! Ha röviden fogalmaznék, akkor hatalmas elismerés és lehetőség. Az elmúlt félévet a VS Dunakeszinél töltöttem vezetőedzőként. Szezon közben keresett meg Halászi Kinga, hogy volna-e kedvem és lehetőségem átjönni a Puskáshoz az egyik utánpótlás csapat mellé. Nagyot dobbant a szívem, hogy a Puskás Akadémiához hívnak, ez egy óriási megtiszteltetésnek számít.

Amikor leültünk Kingával és Krascsenics Petrával, akkor derült ki, hogy az U17-es csapat vezetőedzői posztjáról van szó és őszintén szólva az első pillanatban ettől egy kicsit megijedtem. Ugyanakkor hiszek abban, hogy ha az élet egy ilyen kivételes lehetőséget kínál fel, az nem lehet véletlen és bele kell vágni. Nem sokat gondolkodtam és igent mondtam. Úgy érzem, hogy ez egy komoly szakmai előrelépés a számomra, és készen állok a megmérettetésre.

- Mi volt az, ami szakmailag a leginkább formált edzőként az eddigi pályád során?

Az utóbbi években több, eltérő korosztállyal foglalkoztam. A Ferencvárosnál az U9-es csapatnál tanultam meg, mennyire fontos ebben az életkorban a játék megszerettetése és az alapok lefektetése. Nagyon komoly szakmai impulzust jelentett számomra a svájci időszak, 2022 és 2025 között a Grasshoppersnél és az Aarau-nál, illetve egy magánkézben lévő egyesületnél asszisztensedzőként, profi környezetben, U12-es csapatok mellett dolgozhattam.

Amikor hazatértem, a VS Dunakeszi U10-es és U13-as csapatánál már vezetőedzőként tudtam ezekre a tapasztalatokra építeni. Ezek a hónapok szintén egy rendkívül komoly tanulási folyamatot jelentettek. Szervezés és tervezés, logisztika, előre gondolkodás, a játékosok elhelyezése a keretekben, a gyors döntéshozatal, ezeken a területeken nagyon sokat léptem előre az elmúlt félévben. Megtanultam, hogy mennyire fontos a jó kommunikáció a játékosokkal. Mi valójában pedagógusok vagyunk és az alacsonyabb korosztályokban elsősorban embereket nevelünk, akik később a labdarúgásban is kiemelkedőt tudnak nyújtani. A Dunakeszinél eltöltött fél év kettőnek is beillik szakmai szempontból, oly sok mindent elsajátítottam.

- Még a tavalyi szezonban is aktívan futballoztál. Előnyt vagy inkább kihívást jelent, hogy életkorban közel állsz a játékosaidhoz?

Mindkettőt, de úgy érzem, van egy olyan habitusom, amivel gyorsan meg tudom alapozni a tekintélyemet és ezzel együtt a fegyelmet a csapatban. Furcsa érzés, hiszen fél évvel ezelőtt még nekem is az edzők mutatták meg a táblán, hogy mit kell csinálnom, most pedig már az én kezemben van a tábla, én adom az instrukciókat. Az életkori tényezőtől nem tartok, nekem most elsősorban azzal kell foglalkoznom, hogy felelős vagyok a rám bízott játékosokért.

Ami a közeljövőt illeti, a teszteléssel végeztünk, most folynak a lányokkal a személyes megbeszélések, aztán belevágunk a közös munkába.

- Mi az, amit edzőként a legfontosabbnak tartasz átadni a fiataloknak és milyen tervekkel vágsz neki a tavaszi szezonnak?

A csapat jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, pontazonossággal. Ez bizonyos tekintetben már ki is jelöli számunkra az utat. Szeretném, ha minél fényesebben ragyogna az az érem a szezon végén. Olyan eredményt akarok elérni a csapattal, ami méltó a Puskás Akadémiához. Ami a játékfilozófiámat illeti, szeretem a támadó futballt, agresszív letámadást akarok látni a pályán, valamint azt, hogy a játékosok merjenek hibázni, de utána gyorsan reagáljanak.

Nem szeretem a csapkodást, ha labdát veszítünk, azonnal vissza kell támadnunk, a támadó térfélben pedig mindenkitől megkövetelem az egy az egy elleni játékot. Kerüljük a visszapasszokat, ehelyett bátor, kezdeményező mentalitással rukkoljunk elő és menjünk tűzbe egymásért! Szeretném, ha ez jellemezné a rám bízott csapatot.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia U16 Magyar Kupa  1–4
Vasas Kubala Akadémia–Puskás Akadémia  1–4