megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U19-es lánycsapat: egyelőre négy fal közé szorulva

Az első helyen telelő gárda betegségek miatt megtizedelt kerettel kezdte meg a felkészülést. A hóhelyzet miatt kinti pályán sem tudnak edzeni Szalkai Kitti lányai, némileg azért szerencse, hogy vasárnap egyébként is egy teremtornára utaznak.

Utánpótlás, Női futball

#noiU19 #SzalkaiKitti

⏲ 2026-01-09

Szalkai Kitti csapata nemrég átesett a szokásos teszteken, de a nyitó hét egy betegséghullám miatt eddig nem alakul ideálisan az őszi bajnok számára. A keret egyébként változatlan maradna a tavasz kezdetéig, de a vezetőedző bízik benne, hogy a bajnoki versenyfutásra koncentrálva azért lesz arra is lehetőség, hogy újabb korosztályos reménységek mutatkozzanak be majd az első csapatban. 

„Az ismert okok miatt némileg csúszik az érdemi felkészülés kezdete, a vasárnapi rácalmási teremtornára azonban mindenképpen utazunk, az U17-esek segítenek ki minket játékosokkal. Az Újpest, az MTK és a Fehérvár lesz az ellenfelünk. Jövő héten remélhetőleg telljes létszámban tudunk majd edzeni, mert azon a szombaton már a Kassát fogadjuk edzőmérkőzésen. Azt követően az Austria Wiennel, az Ostravával és a Mijavával is találkozunk majd, mielőtt folytatódna a bajnokság, melyet természetesen szeretnénk megnyerni” – számolt be honlapunknak Szalkai Kitti.

„A lányok várták, hogy visszatérhessenek, egyelőre teremben tudtunk edzeni, de bízunk benne, hogy a rácalmási teremtorna után már kint tréningezhetünk. A bajnoki cím reális cél, illetve szeretnénk felkészíteni majd a legjobbakat, hogy akár az NB I-es kerethez is felkerüljenek. Sok a végzősünk, igyekszünk az utolsó utánpótlásban töltendő félévüket a lehető legeredményesebben zárni” – tette hozzá a szakvezető.

KÉPGALÉRIA ITT:

A betegeknek gyors gyógyulást, a csapatnak pedig sikeres felkészülést kívánunk!

Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia U16 Magyar Kupa  1–4
Vasas Kubala Akadémia–Puskás Akadémia  1–4