megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Női csapat: csehországi teszt

Női csapat: csehországi teszt

A cseh liga harmadik helyén álló Slováckóhoz látogatott a kemény tavaszi nyitányra készülő Halászi-csapat, köztük az újdonsült „profi”, Sági Panna.

Brutálisan erősen indul a futballtavasz női csapatunk számára. Február 14-én a Ferencvárost fogadjuk a Simple Kupa negyeddöntőjében, majd egy héttel később egyetlen őszi legyőzőnket, majd az ősz legjobbja címért, avagy a téli elsőségért zajló kűlönversenyben is elénk „furakodó”, jobb gólkülönbséggel őszi bajnok MTK-t látjuk vendégül. Nem is folytatódhatna tehát ennél nehezebb mérkőzésekkel a tétmérkőzések sora, ám a női csapat nem is bízza a véletlenre a felkészülést. A horvátországi edzőtábort követően ezúttal Csehországba, a szlovák határhoz közeli Uherské Hradištěbe vezetett a mieink útja, akik a helyi Slováckóval mérték össze tudásukat és felkészültségüket a tavaszi rajt előtt. Azaz újabb rangos nemzetközi szintű teszt várt Halászi Kinga együttesére.

Az első félidő nem hozott gólt, majd a folytatásban Thibodaux találatával végül a hazaiak javára dőlt el a küzdelem, de a lényeg, hogy újabb szoros küzdelmet hozó, fizikálisan igen kimerítő 90 perc került a lányok lábába a fontos meccsek előtt.

Női felkészülési mérkőzés, Uherské Hradiště

1. FC Slovácko (cseh)–Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0)

Puskás:

Tankó – Michalopoulou, Bokor, Palakovics – Szakonyi, Sági, Szarvas, Harmat, Mayer, Tuza – Merill

Csereként pályára lápett: Brekovszki, Pécsi, Tamók, Zán-Fábián, Érsek

Korosztályos válogatott játékosunk, Sági Panna friss profi szerződés birtokában indulhatott neki a csehországi útnak:

„Hatalmas öröm számomra, hogy aláírhattam első profi szerződésemet. Szeretném megköszönni az edzőimnek és a Puskás Akadémiának a lehetőséget, amit biztosítottak nekem és csapattársaimnak. Igyekszem mindig kitűzni egy új célt, amit teljesíthetek, ezt nevezhetem az első komoly lépcsőfoknak a pályafutásomban. Tudom, ez még csak a kezdet. Továbbra is alázattal, kemény munka árán szeretnék fejlődni, majd maximálisan meghálálni a belém fektetett bizalmat. Továbbá szeretném megköszönni a családomnak, akik mindenben támogatnak és mellettem állnak! A Slovacko elleni edzőmérkőzés jó iramú, hasznos meccs volt, mely jól illeszkedett a felkészülésünkbe. Úgy érzem, sok minden visszaköszönt abból, amit az edzéseken gyakoroltunk, bizonyítva, hogy jó irányba haladunk.”

Halászi Kinga vezetőedző:

„Tempós, jó színvonalú meccset tudtunk játszani. A Slovacko ellen mindig éles csatákt vívunk, rendre egyetlen gól dönt a győzelemről, most az ő javukra történt így. Nagyon hasznosak ezek a találkozók, mert intenzívek, tele vannak párharcokkal, fontos tapasztalatot szerezhetünk általuk. Most ráfordulunk a felkészülés utolsó hetére, aztán jöhetnek a tétmeccsek. Van még mit csiszolnunk, de jó úton vagyunk.”

A női csapat tehát február 14-én 14 órától a kupában, a négy közé jutásért mérkőzik majd az őszi bajnokin legyőzött Ferencvárossal, de addig lesz még egy edzőmeccse a hölgyeknek. 7-én szombaton az Eszéket fogadják a „főpróbán”.

Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

ÚJPEST VS PUSKÁS

VS

január 31. | 18:30 | Szusza Ferenc Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1–2
Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia U16 Magyar Kupa  1–4