megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet, ellenfélnéző: Kisvárda

Meccstörténet, ellenfélnéző: Kisvárda

Élet-halál harcra készül ellenünk a Feczkó-gárda.

⏲ 2024-05-02

Következik a 31. forduló az NB I-ben, amelynek keretében két mindenre elszánt csapat találkozik szombaton délután a Pancho Arénában. Akadémiánk első csapata a dobogóra szeretne odaérni, a Kisvárda pedig az elmúlt hetekben megmutatta, hogy teljesen komolyan gondolja az élvonalbeli bennmaradást. Igaz, ehhez életmentő pont(ok)ra van szüksége, egyebek mellett ellenünk is. Következő ellenfelünk hat egységnyi különbséggel áll a bennmaradást érő tizedik helyen tartózkodó Újpest mögött. Teljesen nyilvánvaló, hogy mekkora téttel bír Feczkó Tamás csapata számára a szombati találkozó.

A Kisvárda a februári hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően, „szivatóval indult” a téli idényben. A Ferencváros, az Újpest, majd egy ellenünk elveszített hazai mérkőzést követően aztán győztek Mezőkövesden, a Paks elleni szűk vereség után pedig elkapták a jelentősen megerősödött ZTE grabancát. Kikaptak a Kecskeméttől, az MTK-tól és a Debrecentől, pontot szereztek Diósgyőrben, ezzel pedig kezdetét vette négymeccses veretlenségi sorozatuk. Három fordulóval ezelőtt 4-1-re verték az Újpestet otthon, majd a Groupama Arénában gólnélküli döntetlent értek el a Ferencváros ellen. Múlt héten már a harmadik helyezett Fehérvárt látták vendégül, és folytatták a remek szériát, 1-0-ra győztek Driton Camaj tizenegyesgóljával. A montenegrói játékosnak ez volt a harmadik találata idén, a házi mesterlövészek listáján a bosnyák Branimir Cipetic áll előtte négy, az élen előbbi honfitársa, Jasmin Mesanovic hat góllal. 

A két csapat közti mérleg nekünk kedvez, hatszor győztünk a Várda ellen, ők négyszer, de a döntetlen volt a leggyakoribb végkifejlet: a csapatok hét alkalommal kényszerültek pontosztozkodásra. Legutóbb erre tavaly, Puskás Ferenc születése napján került sor idegenben, ahol Miloš Spasić két góljával egészen a 78. percig úgy tűnt, hazai győzelem születik, de előbb Sahab Zahedi, majd pár perc elteltével egy büntetőből Artem Favorov is betalált, így a lefújás pillanatában nekünk volt több okunk a mosolygásra.

Figyelmeztető jel, hogy az eddig lejátszott 17 élvonalbeli tétmeccsen a Várda szám szerint hat alkalommal tudott pontot rabolni ellenünk a Pancho Arénában, ráadásul háromszor győztesen hagyták el a pályát. Erre legutóbb 2022. november 5-én került sor. Már mindenki a meccs végét jelző sípszót várta, amikor a hosszabbítás második percében Mario Ilievski egy lapattanó labdát közelről bombázott az egyébként végig parádézó Tóth Balázs kapujába. Voltak persze ennél sokkal szebb pillanataink a Várda ellen, a legnagyobb győzelmünket 2020. szeptember 4-én arattuk, Jakub Plsek, Komáromi György és Nagy Zsolt góljaival 3-0-ra nyertünk idegenben. 

A Kisvárda a legnagyobb különbségű győzelmek terén egyelőre jobb nálunk, hiszen 2019. április hatodikán a Pancho Arénában 4-0-s győzelmet aratott ellenünk. A két csapat párharcaiban senki sem jutott még két gólnál tovább, erre eddig Nagy Zsolt, Komáromi György, Josip Knezevic, a másik oldalon Horváth Zoltán, Milos Spasić és Claudiu Bumba volt képes.

A közelmúlt történéseire térve, ebben a bajnoki kiírásban kétszer találkoztunk a piros-fehérekkel és mindkét összecsapás Puskás-győzelmet hozott. Tavaly október 6-án Wojciech Golla szerezte meg a hárompontos találatot egy szemfüles fejessel, Soisalo jobb oldali sarokrúgását követően. Február 10-én idegenben játszottunk és már a 35. percre, két saját nevelésű akadémistánk révén kialakítottuk a 2-0-s végeredményt. A 18. percben egy felívelt szabadrúgást Nagy Zsolt közelről fejelt a hálóba, majd tíz perccel a fordulás előtt Corbu Marius indításával Komáromi György tört be a tizenhatosra bal oldalról, majd mesterien lőtte ki a hosszú alsó sarkot 13-14 méterről.

A statisztikákat böngészve érdemes még egy pillantást vetni a Várda gólkülönbségére. 33 szerzett góljuk nagyjából megfelel a helyezésüknek, a 46 elszenvedett találat azonban középmezőnybeli pozíciót érdemelne. Összesen öt olyan csapat van az élvonalban, amelyik több gólt kapott náluk. Csak összehasonlításképpen, még a második helyen álló Paks hálója is 40 alkalommal rezdült meg. A szabolcsi reteszt tehát nem túl egyszerű feltörni, február óta pedig még a korábbinál is jobban zár. A Kisvárda kétségtelenül jó formában van, de ugyanezt mi is elmondhatjuk Szoszóékról. Utolsó előtti hazai mérkőzésünkön egy szervezett, a végsőkig elszánt csapat érkezik hozzánk. A szombati kilencven perc igen komoly téttel bír, ennek megfelelően hatalmas csatára, izgalmas összecsapásra van kilátás. 

Találkozzunk ismét a Panchóban!

Egy szív. Hajrá, Puskás!

OTP Bank Liga 31. forduló

2024.05.04. 15:30, Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC-Kisvárda-Master Good
 
Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

október 4. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  0–0
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U17  0–0
Viktoria FC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–1
Puskás Akadémia FC - Fehérvár  3–0
Puskás Akadémia FC II – Budaörs  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra HFC  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  2–0